Dr. Hágó Attila Nándort, a Szatmár Megyei Múzeum nagykárolyi részlegének vezetőjét pályájáról, az általa vezetett intézmény tevékenységi köréről, annak hiányosságairól, valamint a jövőben megvalósításra váró terveiről és elképzeléseiről kérdeztük.

— Hogyan indult muzeológusi pályafutása?

— Nagykárolyban születtem, eltökélt híve vagyok a lokálpatriotizmusnak. Főiskolai tanulmányaim elvégzése után elsődleges célomnak tartottam, hogy hazatérjek szülővárosomba, hogy itt kamatoztassam azt, amit az egyetemen tanultam. Pályakezdésemben sokat segített mesterem, dr. Németi János, akivel diákéveim során gyakran jártam ásatásokra. Én elsősorban régész vagyok. A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen végeztem, majd a gyulafehérvári 1 Decembrie 1918. Egyetemen folytattam és az elmúlt évben a nagyszebeni Lucian Blaga Tudományegyetemen védtem meg a doktori dolgozatomat. Elsősorban a kőkorszakkal foglalkozom, ez időszámításunk szerint a 7–5. évezred, de természetesen nyitott vagyok az őskor egészére.

— A nagykárolyi Károlyi-kastély Szatmár megye egyik történelmi és turisztikai gyöngyszeme. Mit jelent itt dolgozni?

— Valóban, a nagykárolyi Károlyi-kastély megújulása óta az egyik leglátogatottabb turisztikai célpontja lett Szatmár megyének, de azt is elmondhatjuk, hogy Észak-Nyugat Romániának. Az utóbbi években a látogatók száma minden évben meghaladta a harminc-harmincötezret. Az állandó kiállítások mellett minden évben vannak nagy érdeklődést kiváltó kiállítások, amelyeknek nagyon sok látogatója van. Ezeket a kiállításokat megpróbáljuk látványosakká, interaktívakká tenni. Nagyon sokan kíváncsiak a Múzeumok Éjszakája rendezvényeire, amikor korabeli öltözetekben táncolnak a fiatalok, felvonulásokat szerveznek. Minden évben megpróbálunk egy olyan időszakos kiállítást összehozni, ami minden korosztályt vonz.

— A múzeumi munka mellett sokat foglalkozik helytörténeti kutatásokkal is. Ez hobbi vagy szükségszerűség?

— Nagykárolyban szükséges helytörténettel is foglalkozni, mivel nincs állandó helytörténészünk. Mint tudománnyal foglalkozó szakember kötelességemnek tartom, hogy végezzek helytörténeti kutatásokat, ha nem is helytörténeti szakemberként, de igyekszem minél több információt előbányászni a levéltárak és más intézmények anyagából. Mindazt, ami előkerül, igyekszem a nagyközönség számára bemutatni vagy egy kiállításon, vagy egy helytörténeti előadáson. Helytörténeti vetélkedőket elsősorban diákoknak szervezünk. Nagy népszerűségnek örvend a minden évben megrendezésre kerülő interaktív várostörténeti túra, amikor felkeressük a fontosabb emlékhelyeket és épületeket. Szintén sikeres az évente megrendezett kis régész verseny, amikor a homokozóban különböző tárgyakat rejtenek el, azokat kell előkeressék. Ezzel egy kicsit emberközelibbé tesszük ezt a sokak által elvontnak vagy feleslegesnek tartott tudományágat.

— Foglalkoznak ma Szatmár megyében a szakemberek eleget helytörténeti kutatásokkal?

— Rendkívül fontos a helytörténettel való foglalkozás. Nagyon sok emléktábla pusztulóban van, de nagyon sok olyan is van, ami már a világháborúk idején megsemmisült. Ezeknek a szövegei többé-kevésbé megvannak, bármikor újra lehet állítani. Nemrég került elő a püspökség egyik anyakönyvi kivonatából, illetve halotti bejegyzéséből több mint harminc honvédnek a neve, akiket 1849. márciusában Nagykárolyban temettek el. Azt tervezzük, hogy a temetőben ezeknek egy méltó emlékhelyet állítsunk. Tervezzük egy 1956-os emlékmű létrehozását, hiszen a környékről többen voltak elítélve és szenvedtek ártatlanul. Honvédsírjaink is vannak, ezeket igyekszünk rendben tartani. Terveim között szerepel, hogy a március 15-i megemlékezések mellett nagyobb hangsúlyt helyezzünk azoknak a történelmi eseményeknek a népszerűsítésére, amelyek Nagykárolyhoz és környékéhez kapcsolódnak.

— Néhány éve, amikor elkezdődött a nagykárolyi Szarvas Fogadó felújítása az egyik lépcső alatt 1848-as fegyvereket találtak. Mi lett ezeknek a sorsa?

— A Szarvas Fogadóban talált fegyverek egy része restaurálva van, a másik része most van restaurálás alatt. Vannak még olyan tárgyak, amelyek nem voltak még kiállítva, azokkal együtt a fegyvereket is bemutatjuk a nagyközönségnek. Van egy 1858-as várostérkép, amit már rendbe tettek a múzeum restaurátorai.

— Van-e egy muzeológusnak lehetősége arra, hogy megvalósítsa a terveit? Milyen mértékben segít az önkormányzat?

— A múzeum rendkívül nagy látogatottságnak örvend, de ezt a városvezetés is jobban kellene támogassa. Azokat a kapcsolatokat, amelyeket a polgármester és a helyi tanács kiépített a testvértelepülésekkel — főként az olyan közeli, magyarországi településekkel, mint Nyírbátor, Mátészalka — ki lehetne használni: amelyeknek gazdag múzeumi anyaguk van, hozhatnának kiállításokat Nagykárolyba. Ha Nagykároly bekerülne a múzeumok turisztikai útvonalába, nagy lépést tenne előre kulturális szempontból. Véleményem szerint fontos lenne, hogy a helyi tanácsba bekerüljön egy muzeológus, aki ott képviselné a helyi kulturális élet szervezőit.

Elek György