Nagykároly

Nagykárolyban lépett fel a Nemzeti Énekkar

2015.11.30 - 13:17

Igazán ünnepi hangulatban várhatták advent első vasárnapját a nagykárolyiak, hiszen szombat este a Károlyi-kastélyban lépett fel a magyar Magyar Nemzeti Filharmonikusok Énekkara Antal Mátyás karigazgató vezényletével.

A Nemzeti Énekkar kötelességének érzi, hogy anyagi lehetőségeikhez mérten évente akár több alkalommal is ellátáogassanak a Kárpát-medence magyarok lakta területeire. A Károlyi-kastélyban első alkalommal léptek fel. Antal Mátyás karigazgató vezényletével elhozták a világ és Európa legszebb magyar dalait, de ami a legfontosabb a szeretet, a nagykárolyi közönség elé.

Műsorukban elhangzott többek között Liszt, Verdi, Brahms és Bartók egy-egy műve, valamint Adrian Pop Kolindák – Slobozi-ne, Trecu-mi-si című darabja. Az est záróműve Orff Carmina Buranájának 15 perces részlete volt. Az együttest Bizják Dóra kíséri zongorán.

A Nemzeti Énekkar határon túli sorozata december 5-én és 6-án két adventi hangversennyel folytatódik Kolozsváron és Zilahon.

A kórus már több mint három éve rendszeresen fellép a környező országok magyarok által is lakott városaiban.

Az utóbbi két évben részt vettek az aradi vértanúk tiszteletére rendezett emléknapon Aradon. Határon túli sorozatuk során érintették Beregszászt, Szabadkát, Dunaszerdahelyt, Szatmárnémetit, Nagyváradot, Temesvárt, Tordaszentlászlót és a szlovéniai Lendvát is. Valamennyi helyszínen teltházas hangversenyeket adtak – idézik fel a közleményben.