Nagykároly

Nagykárolyban is népszerű a Fáraók Egyiptoma

2015.07.05 - 12:20

Június eleje óta látogatható a Nagykárolyi Városi Múzeumban a Fáraók Egyiptoma című kiállítás, melynek látogatottsága alig egy hónap alatt megközelítette a kétezres határt, tudtuk meg dr. Hágó Attila Nándortól, az intézmény vezetőjétől, akit doktori címéről is kérdeztünk.

 

Nagyon sokan kíváncsiak a Nagykárolyi Városi Múzeum alagsori kiállítótermében berendezett, Fáraók Egyiptoma című kiállítás anyagára, mondta el lapunknak dr. Hágó Attila Nándor, az intézmény vezetője. „Június 10. óta látogatható ez a tárlat, s az eddigi adatok alapján azt tudom mondani, hogy nagyon közel vagyunk a kétezres nézőszám eléréséhez, ami szerintem nem számít rossz adatnak” — mondta a részlegvezető.

A hétvégén megtartott Sváb Ünnepségre kilátogatók közül többen is megtekintették a kastélyt és a kiállítást, és az iskolai tanév utolsó hetében több pedagógus is elvitte osztályát — leginkább az alsó tagozatosokat —, hogy megnézzék a múmiát és az egyiptomi tárgyakat. Más megyéből is érkeztek látogatók.

„Nyilvánvalóan jót tesz a kastély és az épületben található kiállítások látogatottsági indexének, ha a közelben szerveződik egy-egy kulturális esemény. Természetesen nem csak ezzel szeretnénk úgymond megfogni a közönséget, hanem további újdonságokkal, látványos, de kisebb expókkal is készülünk. Egyik megvalósítás előtt álló tervünk egy nagyszabású kiállítás, melynek révén Murvai György, ma Magyarországon élő, nagykárolyi fotóművész képeit mutatnánk be. A kiállításra augusztusban kerülne sor. Szintén a nyári időszakra tervezünk egy karikatúra-kiállítást, mely vélekedésünk szerint szintén sokakat érdekel majd” — fejtette ki Hágó.

Eseménydúsra sikeredett a 33 éves nagykárolyi intézményvezető éve, aki nemrég doktorált le, így neve előtt immár megérdemelten díszeleg a doktori titulus. A nagykárolyi múzeum élén ő a harmadik olyan vezető, aki doktori címmel bír. Milyen terhet jelent, milyen felelősséggel jár ez a cím? — kérdeztük.

„Az idei év kissé zsúfoltra sikeredett, hiszen három évvel ezelőtt kezdtem meg tanulmányaimat a nagyszebeni Lucian Blaga Tudományegyetemen, és mivel ösztöndíjat is kaptam a doktori képzésem ideje alatt, szerződéssel vállaltam, hogy három év alatt végzek, és elérem ezt a titulust. Ez egy vállalás volt, hiszen ahogy az ösztöndíjat elfogadtam, és elkezdték azt folyósítani, az óra elkezdett ketyegni, és nekem időre le kellett adnom a doktori cím megszerzéséhez szükséges dolgozatom. Miután ez megtörtént, kiírták a nyilvános védés időpontját. Ez az időpont június közepén volt, akkor védtem meg, sikerrel. Egy csiszolt kőkorszakbeli csoportról szólt, a Piskolt-csoport elterjedésének vonatkozásában. A csiszolt kőkorszak középső időszakáról van szó, tehát az i.e. 5500–4900 közötti időszakról. Gyakorlatilag itt, Északnyugat-Románia területén terjedtek el, illetve Délkelet-Szlovákia, Északkelet- és Kelet-Magyarország és Kárpátalja térségében. Ezt az időszakot taglalom dolgozatomban. Fontos számomra a doktori cím a munkám és a jövőbeli terveim szempontjából is. Úgy gondolom, nem csak titulus ez, hanem felelősség is, melyet szeretnék a legjobb tudásom szerint viselni. Külön köszönettel tartozom a támogatásért és a segítségért dr. Németi János tudományos kutatónak, hiszen az ő ásatásaiból kerültek elő ezek az anyagok, ő ajánlotta ezt fel dolgozatom témájaként, valamint vezetőtanáromnak, dr. Sabin Adrian Luca egyetemi tanárnak, akire mindig számíthattam. Megragadnám az alkalmat, és szeretném megköszönni családtagjaimnak, barátaimnak, kollégáimnak és mindenkinek, aki bátorított, türelmet tanúsított, vagy bármilyen más módon hozzájárult ehhez az eredményhez” — mondta.

Fontos állomás egy doktori cím elérése az érintett pályafutása szempontjából, de az általa irányított intézmény megítélésének vonatkozásában is jelentősnek mondható. Egy múzeum rangját emeli, ha minél több doktori fokozattal rendelkező munkatársa van.

„Mindenképpen fontos a pályám szempontjából ez a cím, de az, hogy megvan, nem azt jelenti, hogy hátradőlök és lazítok. Folytatni kell a munkát, még nagyobb intenzitással, hiszen az elkövetkező publikációm megítélése is más mérce alá kerül. Jelenleg is dolgozom egy tanulmányon, de a végső nagy célom nekem is, mint minden doktori címet megszerzőnek, hogy a dolgozatomat kiadják. Ez még évek munkája, de nagyon szeretném, ha sikerülne a dolgozatomat három, maximum öt év múlva kiadni. Ehhez még bővítenem kell, illetve el kell végeznem az opponenseim által javasoltakat. Ami még várat magára, az az, hogy a doktori védésem teljes jegyzőkönyvét, az egész dokumentációt felküldjék Bukarestbe a véglegesítő bizottsághoz, mely majd leküldi az egyetemnek hivatalosan az oklevelet. Idővel az egyetem kiállítja a doktori diplomát is, és ezzel ér véget az ezzel kapcsolatos procedúra” — fejtette ki kérésünkre a fiatal kutató.

Tőtős Tímea