Nagykároly

Nagykárolyban is koszorúztak

2015.10.07 - 08:32

Október 6-a alkalmából ünnepi koszorúzást szervezett a MIK nagykárolyi szervezete a Történelmi Vitézi Rend Nagykárolyi Székével együtt.

A Nagykárolyi Magyar Ifjúsági Kezdeményezés (MIK) és a Történelmi Vitézi Rend Nagykárolyi Széke tegnap koszorúzással egybekötött megemlékezést, főhajtást tartott két helyszínen, a Mesterrészi római katolikus, valamint a református temetőben található 1848–49-es honvédsíroknál.

A Mesterrészi temetőben dr. Hágó Attila Nándor, a Nagykárolyi Városi Múzeum vezetője szólt az egybegyűltekhez. Mint mondta, mi, magyarok olyan egyedülálló nemzet tagjai vagyunk, amely mindig sírva ünnepel, mert mindig valamilyen gyászos eseményhez kötjük nemzeti ünnepeinket. Ezek közül kivételt talán csak az államalapításunk ünnepe képez. A koszorúk elhelyezését követően, a jelenlévők átvonultak a református temetőbe, itt Romát Sándor történész szólt a jelenlévőkhöz. Mint mondta, október 6-i ünnepünk nemzetközi viszonylatban is jelentős, hiszen a magyar hősöket Európa-szerte ünnepelték, és arról szólt ez a nap, hogy szabadság legyen. Ezek az emberek egy igaz ügyért harcoltak, azért, amit a magyarság képviselt. „A magyarság a Kárpát-medencével, az ezeréves múltjával nem csak nációként szerepelt, hanem olyan összekovácsoló erő volt, ami ha megszilárdult és külső hatalom nem bántotta, akkor állandó békét és fejlődést jelentett mindenkinek” — mondta.

Tőtős Tímea