Programajánló

Nagykárolyban is készülnek a karácsonyi időszakra

2016.11.25 - 17:02

Folytatva a korábbi évek hagyományát a Nagykárolyi Művelődési Központ munkatársai idén is megszervezik A karácsony varázsa elnevezésű programsorozatukat. Az ünnepre hangolódás így lesz teljes, vallja Bogdan Georgescu, a Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság vezetője.

 

Mint elmondta, november 26-tól kezdődnek a programok, mégpedig Tokaj Város Vegyeskarának adventi koncertjével. A rendezvénynek 18 órától a Károlyi-kastély lovagterme lesz a helyszíne, ide várnak mindenkit, aki szívesen meghallgatná a kórus műsorát.

December 5-én az egyik legismertebb román pánsípművész lép színpadra a nagykárolyi színházban. Nicolae Voiculeţ Bécs, Budapest és Pozsony után Nagykárolyban folytatja európai turnéját. A koncertre egy jegy 25 lejbe kerül.

December 8-án 16.30 órától kezdődően a kastélyban a Werdnig Hoffman Egyesület tagjai által szervezett programra várják az érdeklődőket. A kulturális esemény keretében könyvbemutatóra is sor kerül. Ugyancsak december 8-án, szintén a Károlyi-kastélyban karácsonyi hangulatot idéző kórushangversenyre kerül sor nagykárolyi egyházi énekkarok részvételével.

December 12-én 18 órai kezdettel lesz a színházban a Karácsonyi operettgála, fellépnek a Kolozsvári Magyar Operett művészei, akik az ünnepi időszakhoz illő műsorral kedveskednek a közönségnek. A koncertre a belépő egy fő részére 20 lejbe kerül.

December 13-án 18 órai kezdettel a Károlyi-kastélyban ugyancsak kolozsvári művészek előadásában román és olasz nyelvű slágereket hallgathat meg a közönség. A rendezvényre a belépés ingyenes.

December 14-én 18 órától a városi színházban nagyszabású karácsonyi koncertet adnak a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia művészei. Vezényel Franz Lamprecht. A koncertre a bérlettel rendelkezőket várják, illetve a megmaradt helyek függvényében a helyszínen is lehet jegyet váltani 20 lejes egységáron.

December 15-én 18 órai kezdettel a városi színházban a Nagykárolyi Kulturális Központ amatőr színjátszói, a Dömdödöm csapat tagjai mutatják be előadásukat. Az eseményre a belépés ingyenes.

December 16-án 18 órától ugyancsak a színházba várják az érdeklődőket. Itt lépnek fel ugyanis a Nagykároly környéki falvak egyesített fúvószenekarának tagjai, akik Mircea Câcu irányításával adnak koncertet. A belépés erre a rendezvényre is ingyenes.

December 17-én megváltozott helyszínen és módosított ütemtervvel kezdetét veszi a Nagykárolyi Karácsonyi Vásár. A rendezvény december 17–22. között a Károlyi-kastély parkjában, a Lovarda előtti füves területen kerül lebonyolításra. A tervezett foglalkozásokról és programtervről a jövő hét folyamán nyújtanak felvilágosítást, mondta Georgescu.

December 18-án 18 órától a városi színház épületében a nagykárolyi Kastélylakók könnyűzenei formációi és szólistái lépnek színpadra a 13. alkalommal megszervezésre kerülő Song 4 X-mas rendezvényen. A belépés ingyenes.

December 19-én a városi színházban lesz Ducu Bertzi karácsonyi koncertje a nagykárolyi Ceatăra zenészeinek közreműködésével. A koncertre 30 lejért lehet jegyet váltani.

A karácsonyi programsorozat december 20-án, kedden 18 órától Kovács Kati koncertjével ér véget a Nagykárolyi Városi Színházban. A magyarországi művésznő koncertjére 35 lejért lehet jegyet váltani.