Nagykároly

Nagykárolyban az ostalbi küldöttség

2018.06.22 - 18:35

A németországi Baden-Württemberg tartományban lévő Ostalb járásból érkezett delegáció tegnap Szatmár megyébe. Az egész hétvégés egyeztetés fő pontja a testvérmegyei szerződés megkötése.

Igen sok egyeztetés és kölcsönösen viszonzott látogatások előzték meg azt a többnapos találkozót, amely pénteken Nagykárolyban kezdődött el a németországi Ostalb járásból érkezett vendégek fogadásával. Ezen a hétvégén Szatmár megyében tartózkodik a német delegáció, s a többnapos tapasztalatcsere megkoronázásaként a két megye képviselői testvérmegyei szerződést kötnek majd.

A népes németországi küldöttség a hétvégi látogatás első állomásaként Nagykárolyba érkezett. Itt Kovács Jenő polgármester és Pataki Csaba megyei tanácselnök fogadta házigazdaként a Karl Pavel ostalbi prefektus által vezetett delegációt. A csapat tagja volt Josef Szepessy szatmári származású világbajnok vívó is, akinek komoly szerepe volt a két megye között létrejövő együttműködésben.

Kovács Jenő polgármester végigvezette a vendégeket a felújított Nagykárolyi Polgármesteri Hivatalon. A nagy gyűlésteremben rövidke egyeztetés keretében a felek a kölcsönös együttműködés fontosságát hangsúlyozták ki.

Kovács Jenő a Nagykárollyal kapcsolatos főbb információkat is megosztotta a vendégekkel. Kiemelte, hogy bár a város lakossága nagyobb részét a magyar anyanyelvűek teszik ki, a sváb közösség is jelentős számmal bír.

„Én református magyar vagyok, a feleségem román, az alpolgármester úr sváb, míg az ő felesége is román származású. Ezek alapján úgy gondolom, aki etnikai alapú feszültség keltésével vádol minket, vagy hasonló jellegű híreket terjeszt a városról, annak elegendő, ha csak a családi viszonyainkat vázolom fel” — mesélte a polgármester félig tréfásan. Kovács hozzátette, hogy nagyon fontosak a németországi partnerek a megye fejlődése szempontjából, és példaként azt a két nagy Nagykároly környéki céget emelte ki, amelyek több ezer család számára biztosítanak munkahelyet.

Pataki Csaba megyei tanácselnök Szatmár megye jellegzetességeiről szólt a vendégeknek. Mint mondta, a Szamos egyfajta természetes határvonalat képezve két részre osztja a megyét. A különbségek az egyik térfélen mezőgazdasági szempontból is látványosak, s ez leginkább annak tudható be, hogy itt a sváb mintára szervezett mezőgazdasági társulások találhatóak, és aszerint művelik a termőföldeket is.

Karl Pavel ostalbi prefektus örömének adott hangot a tervezett együttműködések kapcsán. Mint mondta, sok közös van a román és a német félben. Hálásan köszönte meg a baráti és szeretetteljes fogadtatást, és azon reményének adott hangot, hogy a jövőbeni sikerek még szorosabbra fűzik a két megye közötti kapcsolatot.

A házigazdák ezután a díszterembe vezették át a vendégeket, ahol a sváb strudli mellett kiváló borokkal és pálinkával kínálták meg őket. Ezt követően a küldöttség tagjai továbbutaztak Szatmárnémetibe, a találkozó további programjaira.

Tőtős Tímea