Nagykároly

Nagykárolyban a missziós kereszt

2019.02.15 - 08:30

Mint ismeretes, a máramarosszigeti Borromeo Szent Károly-templom, a nagybányai Szentháromság-templom, valamint a szatmárnémeti székesegyház után a nagykárolyi Kalazanci Szent József római katolikus templomban kereshették fel a hívek az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Missziós keresztjét.

Ennek bemutatásában a nagykárolyi Kalazanci Szent József Líceum diákjai, egész pontosan az Örökségünk őrei vetélkedőben részt vevő Értékőrzők csapat tagjai is részt vállaltak.

A fiatalok a fontosabb információkat osztották meg az érdeklődőkkel és kihangsúlyozták, mi is a Kereszt üzenete: „A Kereszt, a Missziós Kereszt üzenete az, figyelmeztessen bennünket megváltásunk művére, s arra a szeretetre, amit Jézus irántunk tanúsított, amikor a kereszten függve értünk adta az életét. Feladatunk, hogy mindaz, amit Jézus Krisztus keresztje hirdet, váljon életté, elsősorban családjainkban, közösségeinkben, egyházmegyénkben, egyházközösségeinkben, magyar nemzetünkben és Isten egész emberiséget magába foglaló családjában. Őbenne van a mi örömünk és egyetlen reményünk, mivel ő ajándékozza nekünk az igazi boldogságot és az örök életet. Ez a hit adja számunkra a bizalmat mindennapi életünk munkájához és küzdelmeihez, ez segít minket, hogy önzetlen szeretettel forduljunk embertársaink felé. Szent Kereszt üzenete életünket akarja áthatni, mint ahogyan azon boldogok és szentek életével tette, akiknek ereklyéi ékesítik a missziós keresztet, és akiknek példája bennünket is arra ösztönöz, hogy törekedjünk az életszentségre, váljunk szent keresztényekké, szent magyarokká.”