Nagykároly

Nagykárolyba érkezik a Szatmári Termékek vására

2020.09.17 - 09:18

Úgy világszerte, mint Erdélyben, sőt, Szatmár megyében is megfigyelhető a multinacionális vállalatok előretörése az élelmiszerpiacon: ezen a piacon a helyi termelők már nem versenyképesek, folyamatosan kiszorulnak a piacról, ráadásul a fogyasztói trendek is ellenük dolgoznak. A Szatmári Termékek vására kezdeményezés szervezőinek a Szatmár Vidékfejlesztéséért Egyesülettel közös céljuk versenyképessé tenni a helyi termelőket és azok termékeit, erősíteni a lokálpatriotizmust, ezáltal hozzájárulva Szatmár megye gazdasági életének fejlődéséhez, a helyi termelők, gazdák és családok boldogulásához.

Több hónapos előkészítő munka után a régióban elsőként kiépült a Szatmári Termékek védjegy és a termékek rendszere: ennek bemutatójára tavaly került sor Szatmárnémetiben, s azóta több helyi termékek vásárát is szerveztek, lehetőséget biztosítva ezáltal a termelőknek arra, hogy minél szélesebb réteghez eljuttathassák minőségi árucikkeiket.

A Szatmári Termékek vására ezen a hétvégén Nagykárolyba is ellátogat, a helyi önkormányzat társszervezésében. A nagykárolyi és környékbeli érdeklődőket a Károlyi-kastély parkjában várják szeptember 18–19-én 10 és 18 óra között.

A Szatmári Termékek népszerűsítését két támogatói projekt keretében szervezik: az egyik a Szatmári Termék karaván: ami egy kisbusz, amelyben hetente, délutánonként 16–19 óra között a szatmárnémeti lakónegyedekben 2–2 termelő kínálja portékáit. A projekt célja: eljuttatni a helyi termékeket ahhoz a réteghez, amely dolgozik, így délelőttönként nem ér rá piacokon vásárolni. A projekt augusztus harmadika óta működik.

Az egyesület másik támogatói projektje a Szatmári Termékek vására, melyet az előzetes tervek szerint minden hónap második hétvégéjén tartanak meg Szatmárnémetiben. Két találkozón már bemutatkozott ez a kezdeményezés a szatmáriaknak, hiszen augusztus 15–16-án, illetve szeptember 12–13-án már megtartották az eseményt a szatmári Kossuth-kertben.

Nagykárolyba is elérkezik tehát a szatmári termékeket bemutató vásár. A kastélykertben a következő termelők kínálják portékáikat: Butka Alexandru PF (bor, pálinka), Mészáros Árpád PF (méz), Levai Iosif PF (bőrdíszműves), MrK Griff Elixir Srl-D (szörpök, lekvárok), Bokor Rolland PF (méz), HB Traditional Brewery Kft. (kézműves sör), Potor Monika PFA (kézműves), Kezműves Ruhák Kft. (kézműves ruhák, népviselet), Eötvös Károly II (kézműves, tiffany üveg), Boca Ildikó Erzsébet PFA (kézműves, fonott kosarak), Ulici Adela PF (levendula), Instal Roland Kft. (Dobra Wine, bor), Snelemperg Cecilia (zöldség), Lázin Gábor (bőrdíszműves).

 

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Szúnyogirtási akció kedd este Nagykárolyban

Július 22-én, kedden 21 órától szúnyoggyérítést végeznek Nagykárolyban a nyugat-nílusi láz terjedésének megelőzése érdekében. A szerek engedélyezettek, de a méhészeknek óvatosságot javasolnak.
Nagykároly

III. Rally Sprint: útlezárások Nagykárolyban

A Rally Sprint autós gyorsasági verseny megrendezése miatt szombaton két nagykárolyi utcának egy – egy szakaszát lezárják.
Nagykároly

Áramszünetek lesznek Nagykárolyban

Három – hatórás kimaradásokra kell számítani.