Nagykároly

Választott a nagykárolyi NDF

Az elmúlt héten tartották a Német Demokrata Fórum (NDF) nagykárolyi szervezetének vezetőségi választását. Az esemény helyszínéül a szervezet által működtetett Jugendzentrum szolgált.
Nagykároly

A minőségi zenéé volt a főszerep hétfő este

A dzsessz szerelmeseinek, az élő zene és a hangszerek kedvelőinek szolgáltak csemegével az idei nagykárolyi AugustFest első napján, amelyen a budapesti Micheller Myrtill and SWINGUISTIQUE lépett színpadra.
Nagykároly

Egy héttel tolódik a közmeghallgatás

Néhány héttel ezelőtt tették közzé a Nagykároly központjában található Román Katona Emlékműve körüli tér megújulását célzó projekt látványtervét, amit az eredeti időpontnál később vitatnak meg.
Nagykároly

Nemes ügy érdekében szerveznek gyűjtést

A 2022-es AugustFest ideje alatt is igyekeznek a szervezők kiállni egy nemes ügy mellett — idén a Werdnig–Hoffman Egyesületnek gyűjtenek, amely a Werdnig–Hoffman-szindrómával élő embereknek igyekszik segíteni, és székháza, a Baratság háza felújítására költené a befolyó összeget.
Nagykároly

Hátrányos helyzetű gyermekeknek szerveznek programokat Nagykárolyban

A Tanulás mindenkinek elnevezésű projekt keretében Nagykárolyban egészen augusztus közepéig 180 gyermek számára szerveznek Nyári iskola címen kreatív, élménydús programokat.
Nagykároly

Ma kezdődik a nagykárolyiak (de nem csak) fesztiválja

A hétvége és a következő hét a gondtalan szórakozásé lesz Nagykárolyban, ahova megannyi híresség érkezik az idei CareiFest ideje alatt, július 29. és augusztus 7. között. A végleges program a következő:
Nagykároly

Zenés foglalkozások egészen kicsiknek a Károlyi-kastély kertjében

Szórakoztató és egyben a gyermek számára hasznos foglalkozások? Nem lehetetlen, hiszen minden, gyermeke zenei-lelki-szellemi gyarapodásáért tenni akaró családot vár zenés foglalkozásaira Nagykárolyba, a Károlyi-kastély kertjébe a Hermann Musik Egyesület, olvasható egy, az egyesület közösségi oldalán közzétett felhívásban.
Nagykároly

Imázsfilmmel népszerűsítik Nagykárolyt

A Crafted Cineworks filmes csapatának jóvoltából elkészült, és a Visit Carei Turisztikai Tájékoztató Központ közösségi oldalán is megtekinthető már Nagykároly önkormányzatának első promóciós kisfilmje.
Nagykároly

Közel feleannyi a dinnye, mint tavaly

Eső nem volt, a parcellák között fúrt kutakból öntözik idén a termőföldjeiket a piskolti gazdák. A szárazság miatt mintegy feleannyi termésre számítanak, mint tavaly ilyenkor.
Nagykároly

Borozzon velünk a Kincses Pincében!

Augusztus első hétvégéjén különleges és sokszínű borászati rendezvénynek ad otthont Nagykároly kastélykertje — felvidéki, muravidéki, vajdasági, magyarországi, erdélyi, partiumi, valamint a baranyai háromszögben tevékenykedő borászatok mutatkoznak be, illetve mutatják be nedűik sokféleségét, köszönhetően a különböző mikroklímáknak, termőtalajoknak, valamint a helyi borászathoz köthető szokásoknak, hagyományoknak.
Nagykároly

Korszerű vizsgálatok a nagykárolyi kórházban

A Nagykárolyi Városi Kórházban kezelt betegek megfelelő körülmények között történő folyamatos orvosi ellátásának biztosítása érdekében az intézményben bővítették az egészségügyi szolgáltatásokat. Minderről a kórház igazgatója nyilatkozott.
Nagykároly

Népviselet a szabadban

Nem mindennapi kiállítás helyszínéül szolgál majd július 29-én, pénteken 18 órától a nagykárolyi Károlyi-kastély parkjának az a része, amely a „Geo Folk – világ népviseletei” című szabadtéri, etnográfiai fotókiállítást látja vendégül.