Nagykároly

Nagykároly új díszpolgára

2015.03.28 - 15:21

 

 

Elévülhetetlen és elvitathatatlan érdemeinek elismeréseként tegnap délután Nagykároly díszpolgárává avatták dr. Németi János történészt.

 

 

Családja, egykori tanítványai, munkatársai és tisztelői népes körében vehette át tegnap délután dr. Németi János régész, tudományos kutató, muzeológus díszpolgári oklevelét s a hozzá tartozó emlékplakettet. Az országos és nemzetközi szinten is ismert és elismert szakembert rangos ünnepség keretében díjazták, így is adózva az előtt a mérhetetlen munka előtt, amit az elmúlt évtizedekben régészként végzett.

 

A Carmina Renascentia régizene-együttes műsorát követően dr. Németi János egykori tanítványai, Gindele Róbert régész, valamint Hágó Attila Nándor régész, a nagykárolyi Városi Múzeum vezetője méltatta a szakembert. A románul és magyarul elhangzó beszédekből, túl azon, hogy felsorolták dr. Németi János érdemeit, kiérzett a szeretet és a tisztelet, amivel tanáruk munkásságának és személyének adóztak.

 

Kovács Jenő polgármester személyes történetekkel tűzdelt beszédében szeretettel és elismeréssel méltatta a díjazottat, majd átadta a díszpolgári oklevelet, illetve a plakettet. Liviu Marta, a Megyei Múzeum vezetője ezt követően bemutatta azt a kötetet, melyet meglepetésképpen, a régész-történész munkásságát összefoglalóan állítottak össze. A rendezvényen beszédet mondott még dr. Sabin Adrian Luca, a szebeni Brukenthal Múzeum igazgatója, valamint dr. Molnár-Kovács Zsolt egyetemi adjunktus, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézetének tanszékvezetője is.

 

Tőtős Tímea