Nagykároly

Nagykároly: szabadtéri nyári rendezvényekre készülnek

Fotó: SZFÚ
2021.05.14 - 19:38
Május végéig a Károlyi-kastély parkjában található, korábban ideiglenesen felállított színpadot átalakítják, hogy itt a nyár folyamán kisebb koncerteket és előadásokat tarthassanak — mondta Bogdan Georgescu, a Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság vezetője.

Az esetszámok csökkenésével újraindult a nagykárolyi kulturális élet is. Bogdan Georgescu, az önkormányzat kulturális programokért felelős igazgatóságának vezetője arról beszélt lapunknak, hogy óvatosan ugyan, de kezdik tervezgetni a nyári programokat. Pótolnák az elmaradt előadásokat, illetve a nyári időszak szabadtéri lehetőségeit kihasználva kisebb koncerteket, előadásokat is tartanának.

„Az az ötletünk támadt, hogy összekötnénk a gasztronómiát valamilyen előadással, így minden hétre szerveznénk egy tematikus kulturális programot, melyhez kulináris programot is társítanánk. Helyi vendéglátóipari egységekkel egyeztetnénk ennek kapcsán, így például lehetne olasz, spanyol, német est is, de a cigányzene, a magyaros és a román gasztronómiai esthez kapcsolódó zenei program sem maradna el. Ez segítség lehetne a helyi vendéglátóipari egységeknek is, és a kulturális programjainkat is változatosabbá tennénk. Nemcsak ételekkel, hanem egy-egy nemzetre, országra jellemző italokkal is lehetne tematikus programot szervezni, hiszen elég, ha a bajor sörökre gondolunk, amikhez nagyon egyszerűen kötni lehet egy zenés kulturális programot is.

A szabadtéri színpadot a jelenlegi helyén, a Lovarda melletti részen hagynánk. Ide vinnénk ki a székeket, illetve ha lehetőség lesz rá, kihelyezünk házikókat, melyekből a helyi kereskedők kínálhatnák portékáikat.

Nagy volumenű fesztiválok lebonyolítására idén nem látok esélyt Nagykároly viszonylatában. Nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy egy-két nagykoncertet szervezzünk, hiszen minden előadó startra készen áll, azonban bármikor borulhat minden, hiszen a fertőzöttségi mutatók alakulásától függünk mindannyian.

Ezeket a nagykoncerteket akár a stadion területére is szervezhetnénk, s a rend egyszerűbb megtartása céljából jeggyel lehetne bemenni és részt venni rajtuk. Viszont ahhoz, hogy ezt megvalósítsuk, komoly feltételeket kell teljesítenünk, hiszen a nagyobb produkciók nem jönnek anélkül, hogy biztosítva lennének számukra a körülmények. A stadion esetében a hely adott lenne, de vannak még tisztázatlan kérdések. Elképzeléseink, terveink vannak, nagyon reméljük, hogy lehetőségünk nyílik arra, hogy ezek jelentős részét valóra is váltsuk” — mondta az igazgató.

 

 

 

Fotó: SZFÚ

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Dolgoznak végre a Szamos ártérben

„Az ártérben a sétányokat igazítjuk a fákhoz, nem a fákat a sétányokhoz.” — ígéri Kereskényi polgármester. A szatmárnémeti gyaloghíd-építés miatti több ízben is halasztották a ártéri munkakezdést. Kedden kiadta a polgármester a munkakezdési utasítást, év végére lesz kész az övezet-rendezés.
Belföld

Hét erdélyi folyóiratot támogat a Méhes György - Nagy Elek Alapítvány

20 millió forinttal, azaz mintegy 260 ezer lejjel támogatja a Kárpát-medencei irodalmi szervezeteket és határon túli folyóiratokat a magyarországi Méhes György - Nagy Elek Alapítvány.
Szatmárnémeti

Pénzt ad programszervezésre a Zamfirescu Kulturális Központ

Sport mindenkinek, Kultúra, illetve Ifjúsági, oktatási és szabadidős projektek kategóriákban hirdette meg a vissza nem térítendő támogatású pályázati kiírását a 2024-es évre a szatmárnémeti polgármesteri hivatal és a G. M. Zamfirescu Kulturális Központ.