Nagykároly

Nagykároly reflektorfényben

2015.01.16 - 12:54

Három romániai közvélemény-formáló újságíró érkezik Nagykárolyba, péntek este: Robert Turcescu, Grigore Cartianu, Radu Moraru.

A majd’ háromnapos nagykárolyi tartózkodásuk központjában az a beszélgetéssel egybekötött könyvbemutató áll, melyre a Károlyi-kastélyban kerül sor vasárnap délután 3 órai kezdettel, s amire a nagykárolyiakat nagy szeretettel várják. Minderről sajtótájékoztató keretében beszélt a rendezvény főszervezője, Kovács Jenő polgármester, illetve a szatmárnémeti televíziós újságíró, Gabriel Ghişan.

„Nagykárolyt Bukarestben éppúgy ismertté kívánjuk tenni, mint mondjuk Budapesten, s többek között ehhez remek alkalom a három elismert újságírónak a nagykárolyi látogatása. A vasárnapi könyvbemutatójukra nem csak a közélet és politika iránt érdeklődő nagykárolyiakat, hanem a sajtó képviselőit is elvárom. Biztos vagyok benne, hogy érdekes dolgok hangzanak majd el, olyan tapasztalt, rálátással bíró emberek szájából, mint a meghívottaink. Sajtó és Hatalom — ezt a címet viseli a rendezvény, mely burkolt értelemmel is bír. Provokatív és szuggesztív egyúttal, s remélem, a nagykárolyiak megfelelnek a kihívásnak. Bízom benne, hogy ezt az alkalmat több másik hasonló rendezvény követi, mely által Nagykároly rangos pozícióhoz jut a kulturális turizmus porondján. Budapesti újságírók meghívását is lehetségesnek tartom, hiszen mondjuk ki: Nagykároly egy többetnikumú város, ahol jól megférnek egymás mellett a különböző nemzetiségekhez tartozó emberek. Még akkor is, ha egyesek ennek az ellenkezőjét állítják” — mondta Kovács.