Sport

Nagybányára „költözött” a szatmári focicsapat

2017.09.08 - 13:04

Folytatja labdarúgói pályafutását a női labdarúgó másodosztály tavalyi gólkirálya, a szatmárnémeti Ioana Borodi (képünkön): a fiatal, tehetséges játékos az átigazolási időszak utolsó napján a Nagybányai CS Independența együtteshez szerződött.

Vagyis, a nyáron sikeresen érettségizett élsportoló (a Sportlíceum versenyzőjeként többszörös bajnoki érmes atléta) követi Nagybányára korábbi edzőjét, Liviu Ivasuc-ot. Ketten több éven keresztül dolgoztak együtt a Szatmárnémeti Juniorul SK-nál. Viszont a magánegyesület női csapata nem tudott újabb divíziós évet vállalni, így feloszlott a csapat, Ivasuc pedig még a nyár elején aláírt a nagybányaiakkal. A máramarosiak szeptember első napján be is jelentették, hogy Ivasuc magával hozott négy játékost Szatmárnémetiből: a kapus Alexandra Ionescut, két védőt, Tania Lorena Marét és Rákos Andreát, illetve a csatár Andreea Tătărant.

A nagybányaiak a másodosztályban 2-es csoportjában szereplenek az Arad megyei Piros Secuity, a Radnóti SK, a Kolozsvári Olimpic Star, a Marosvásárhelyi Ledies, a Kolozsvári Olimpia II, a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II és a Lugasi Sporting együttesekkel együtt. Viszont úgy tűnik, hogy hosszú távra terveznek, és egy regionális női fociközponttá akarnak nőni, hiszen korosztályos szinten is ide vonzzák a környékbeli tehetségeket. Nyáron többek között a Nagykárolyi Daliana SK négy játékosa szerződött az U15-ös csapathoz, Hevele Hanna, Viciocian Evelin, Daiana Oneț és Ionucz Denissza.