Középiskolai tájékoztató börzék zajlanak a nyolcadik osztályos tanulók számára ezekben a napokban Szatmár megye több településén. Az első felvonásra, a legnagyobbnak mondható líceumi vásárra pénteken Szatmárnémetiben, a Károlyi úti bevásárlóközpontban került sor.
A 2023/2024-es tanév szatmári középiskolai börzéjén 22 Szatmár megyei elméleti líceum és szakközépiskola állította fel a standját. Minden tanintézet igyekezett megmutatni a kínálata legjavát, a pedagógusok és a diákok pedig lelkesen meséltek az intézményükben zajló oktatásról és színes tevékenységekről minden érdeklődő nyolcadikosnak.
A rendezvényen a végzős gimnazisták információkat kaphattak a líceumokról, a beiratkozási menetrendről, a továbbtanulási lehetőségekről, első kézből tájékozódhattak a középiskolákban zajló diákéletről és minden olyan aspektusról, amely érdekelte őket.
A szatmárnémeti azonban csak az első megállója volt a tanfelügyelőség és a forrásközpont által szervezett eseménynek, hiszen mint azt portálunkkal közölték, hétfőn Avasfelsőfaluban, kedden pedig Nagykárolyban is megszervezik a rendezvényt.
Május 13-án délelőtt 10 órától az Avasfelsőfalui Elméleti Líceum sporttermébe várják a környéken élő és itt továbbtanulni vágyó nyolcadikosokat, míg a nagykárolyi és tasnádi végzős általános iskolások számára május 14-én, szintén délelőtt 10 órától szerveznek börzét a városközponti szabadtéri színpadnál, rossz idő esetén a Iuliu Maniu Műszaki Líceumban.
Bumbuluţ Krisztina