Szatmárnémeti

Nagy Szabolcs: mi kell döntsünk a sorsunkról

2020.11.18 - 11:00

Nagy Szabolcs, az RMDSZ Szatmár megyei képviselőjelöltje szerint nemcsak a diákokra és a pedagógusokra, de a szülőkre is kemény feladatot ró az online oktatás.

— Mi volt az RMDSZ elképzelése a tanügyi kérdésre vonatkozóan és az online oktatás ügyében?

— A szakértők is azt mondják, hogy ez nehéz, de látjuk ezt mi, szülők is, hogy nehezen kivitelezhető, hiszen munkahelyeink vannak, időben nehezen összeegyeztethető, hogy ott legyünk a gyermekek mellett. Főleg az elemi osztályos diákok igénylik azt, hogy üljön mellettük egy felnőtt az online oktatás idején. Nekem is két elemi osztályos kislányom van, saját bőrömön tapasztalom az online oktatás miatti nehézségeket. Bizony nem könnyű feladat megszervezni azt, hogy legyen mellettük felnőtt; amikor időm engedi, én is megpróbálok segíteni nekik, de bevonjuk a nagyszülőket is a tanulásba. Mi szerencsés helyzetben vagyunk a nagyikkal, és hálásak is vagyunk nekik, egyrészt, mert vigyáznak a gyerekekre, másrészt, mert veszik az akadályokat, és megbirkóznak a számítástechnika és az online világ nehézségeivel. Ők is nap mint nap tanulnak és tanítanak. Ugyanakkor nem csak az órák idején van szükség ránk, szülőkre, hiszen a pedagógusok által kínkeservesen leadott anyagot nekünk kell segíteni beágyazódni a gyermekeknél a mindennapokban. Nem hiszem, hogy erre mi, szülők fel lennénk készülve.

Az elmúlt napokban több olyan pedagógussal is beszéltem, akik elmondták: azért választották anno ezt a pályát, hogy oktassák, tanítsák, neveljék a gyermekeket, mi pedig merjük rájuk bízni gyermekeinket, és én úgy gondolom, ezt a bizalmat, ezt a tiszteletet most is megérdemlik, hiszen nekik sem könnyű ez a helyzet.

— Úgy a szülők, mint a pedagógusok azt kérdezik: miért nem készült fel a kormány a nyári szünidő alatt az online oktatásra? Mi az RMDSZ álláspontja ebben a kérdésben?

— A kormány ugye úgy záratta be az iskolákat és küldte haza a diákokat, hogy sem ők, sem a pedagógusok, de az online oktatást lehetővé tevő rendszerek sem voltak erre felkészítve technikailag. Hogy miért nem, erre a mai napig nem kaptunk konkrét választ, a kormány és a tanügyminiszter folyamatosan hárít ezzel kapcsolatban. A beígért táblagépek a mai napig nem érkeztek meg a rászoruló diákokhoz, talán decemberben megkapjuk ezeket. Bár már ott tartunk, hogy hisszük, ha látjuk… Egy többgyermekes családban technikailag és anyagilag is nagy terhet ró a szülőkre ez a rendszer, hiszen nagyon nehéz megteremteni minden, a hatékony online tanuláshoz szükséges feltételt. És itt nem feltétlenül csak a technikai eszközökre gondolok, de arra is, hogy egy többgyermekes család hogyan tud helyet biztosítani minden gyerek számára a nyugodt tanuláshoz. Nekünk két gyerekkel például komoly logisztikát jelent úgy beosztani a lakásunkat, hogy a lányok ne zavarják egymást a tanulásban. És akkor még nem beszéltünk azokról az esetekről, mikor a gyerekek mellett a szülő is otthonról kell dolgozzon, ami valljuk be, online oktatás mellett komoly próbatétel. Bukarestből mindez nem tűnik olyan nehezen kivitelezhetőnek, mint a való világban minden egyes családban. Nem hiszem, hogy ez egy helyes döntés, nekünk pedig nem szabad ezeken a tényeken átsiklanunk.

— Miért szeretné az RMDSZ, hogy megnyissák az iskolákat?

— Az RMDSZ úgy gondolja, hogy elsősorban az elemi osztályokban fontos a fizikai jelenlét az iskolákban ahhoz, hogy a diákok hatékonyan sajátíthassák el a tudást, a tananyagot. Az elmúlt hónapokban úgy láttuk, és a számok is ezt bizonyították, hogy az iskolák nem váltak fertőzési gócokká. Mi, az RMDSZ csapata továbbra is azt kérjük, hogy nyithassanak meg legalább az elemi iskolák, és hogy erről ne központilag, hanem helyi szinten születhessenek meg a döntések. Ahogyan a kormány ősszel a megyei és helyi önkormányzatokra ruházta át az iskolanyitás felelősségét és jogát, úgy most is helyi szinten születhessenek meg ezek a döntések! Kérjük továbbá, hogy ne vegyék el sem az iskoláktól, sem pedig a szülőktől és a gyerekektől a döntés lehetőségét és azt, hogy felelősségteljesen, de hatékonyan tanulhassanak. Ezt kérjük mi, az RMDSZ a kormánytól.

Több hátrányos helyzetű család van, sajnos vannak olyan helyek, ahol még villanyáram sincs, nemhogy internet vagy számítógép. Ezek a gyerekek most teljesen kimaradnak az oktatásból.

Én azt látom, hogy a tanügy és az oktatás kérdése minden szülőt és felelős pedagógust foglalkoztat. Szomorú, hogy nem dönthetünk saját sorsunkról, helyettünk bukaresti bürokraták döntenek. Ez egy nagyon visszás helyzet, hiszen Bukarestben nem ismerik a Szatmár megyei helyzetet, nem ismerik gyermekeinket, és nem is foglalkoztatja őket a kérdés, hogy mennyire lesznek sikeresek például anyanyelv vagy matematika terén, hogyan tanulnak meg írni, olvasni. Nekik csak statisztikai adatok a gyermekeink. Az RMDSZ ezért küzd a döntés jogáért, hiszen nagyon nem mindegy, hogy gyermekeink milyen jövő elé néznek. A kormány eddigi döntései teljesen átgondolatlanok, nem lehet látni a hatásukat, és ez nagyon veszélyes. Én azt látom, hogy a szülők Erdély-szerte szeretnének megfelelni ezen a téren is, feláldoznak nagyon sok mindent, hiányoznak a munkahelyükről csak azért, hogy gyermekük megfelelő oktatásban részesüljön. A pedagógusok igyekeznek színessé és tartalmassá tenni az online oktatást, minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy a gyerekek ne maradjanak oktatás nélkül ebben a nehéz időszakban sem. Viszont ők azok, akiket nem kérdeznek meg az ország vezetői, ők azok, akik nem dönthetnek oktatási kérdésekben. Mi azért szeretnénk a parlamentben dolgozni, hogy a minket érintő kérdésekről helyileg, mi dönthessünk, és ne mások akaratának, szeszélyének legyünk az áldozatai.

File Mónika

Fotó: Szatmár megyei RMDSZ

Ajánljuk még a témában:

Belföld

RMDSZ: Törvénnyel védjük meg a régi sírhelyeket

Fel akarnak számolni egy-egy régi sírhelyet, mert nincs hely az újaknak.
Belföld

Az RMDSZ kormányozna, de feltételekkel

2028-ban az AUR és az S.O.S. România jelentik majd az alternatívát?
Belföld

RMDSZ: a kormány azonnal különítsen el pénzt a települések és az ország fejlesztésére!

„Jelentős lemaradása van így is a kormánynak az építkezések, beruházások kifizetése tekintetében, a tavaly ősszel bénító csapást mért az állam a fejlődésre, most ezt tovább súlyosbítja!”