Sport

Nagy harc a bennmaradásért

2015.07.22 - 21:36

A Liga 2 négy leggyengébb csapata „meg sem éri” a bajnoki rájátszást, azonnal kiesik a harmadosztályba, és a play-out után további hét csapat búcsúzik a másodosztályos bajnokságtól.

A jelenlegi huszonhét benevezett csapatból csak tizenhat alakulat marad a következő, 2016–2017-es idény másodosztályában. Többek között erről tárgyaltak szerdán a Liga 2 2015–2016-os szezonjára benevezett csapatoknak a képviselői és a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) vezetői a mogoşoaia-i gyűlésen. A majdnem tucatnyi csapat kiejtését követően ugyanis jövőre huszonkét együttessel egy másodosztályos szériát tud alakítani a FRF, amely elsősorban a Liga 2 színvonalát hivatott emelni.

Idén nem tudták az új rendszert benevezni, ugyanis a huszonnyolcból huszonhét alakulat nevezett, csak a FCM Dorohoi lépett vissza a bajnokságból. Így a csapatokat két szériára osztották, és — az elmúlt két idényhez hasonlóan — idén is alapszakasz-rájátszás rendszerben zajlik majd a pontvadászat. Jelentős újítás viszont, hogy az alapszakasz végén mindkét szériából kiesnek a Liga 3-ba a 13. és 14. helyen záró csapatok. A csoportok első hat-hat csapata a rájátszásban a felsőházi szériában folytatja, és az első helyezettek feljutnak az élvonalba, míg a csoportmásodikok egymás elleni mérkőzéseken döntik el, hogy ki játszik majd osztályzót a Liga 1 12. helyezettjével.

Az alsóház nagyon izgalmasnak ígérkezik, hiszen a második oda-visszavágó kör végén a 10., a 11. és a 12. helyezett is kiesik a Liga 2-ből, míg a 9. helyen záró két alakulat egymással játszik osztályzót a bennmaradásért.

A szezon végén öt harmadosztályos csapat jut majd fel a Liga 2-be. Határidőig 74 csapat nevezett a Liga 3-ba, köztük a Szatmárnémeti FC Olimpia II-t verő Almásbalázsfalvi Luceafărul is.

A tegnapi gyűlésen arról is határoztak, hogy a FRF jövő héten megrendezheti a másodosztályos meccsek televíziós közvetítési jogaira vonatkozó versenytárgyalást, így a következő három idényben Liga 2-es mérkőzéseket is lehet majd a tv-ben nézni.

A versenynaptárt jövő hétfőn a FRF végrehajtó bizottsága állítja össze.

Csoportbeosztás

1-es Csoport: Galaci Oţelul** (Galac megye), Ceahlăul Piatra Neamţ**(Neamţ), Bukaresti Rapid** (Bukarest), ACS Berceni (Ilfov), Dacia Unirea Brăila (Brăila), Rapid CFR Suceava (Suceava), Bákói SC (Bákó), CS Baloteşti (Ilfov), Gloria Buzău (Buzău), Konstancai Farul (Konstanca), Bucovina Pojorâta* (Suceava), Chindia Târgovişte* (Dâmboviţa), Dunărea 2005 Călăraşi* (Călăraşi).

2-es Csoport: Szászmedgyesi Gaz Metan** (Szeben megye), Brassói FC** (Brassó), Kolozsvári Universitatea** (Kolozs), FC Academica Argeş (Argeş), Pankotai Şoimii (Arad), CSM Râmnicu Vâlcea (Vâlcea), Nagyváradi FC Bihor (Bihar), Karánsebesi FC 1913 (Krassó–Szörény), Szatmárnémeti FC Olimpia 2010 (Szatmár), Resicabányai Metalul (Krassó–Szörény), CS Mioveni (Argeş), Tatrangi Unirea (Brassó), Nagybányai FCM* (Máramaros), Aradi UTA Bătrâna Doamnă* (Arad).

* a Liga 3-ból feljutott csapat.

** az Liga 1-ből kiesett csapat.