Külföld

Nagy cirkusz lesz a közelben!

Teljes társulattal indul turnéra a budapesti nagycirkusz (Fotó: magyarnemzeticirkusz.hu)
2023.02.22 - 15:42
Turnéra indul a budapesti Magyar Nemzeti Nagycirkusz, a magyar fővárosnál elérhetőbb közelségben lesznek Szatmár megyéhez április 6. – 16. között, amikor Nyíregyházán lesznek előadásaik.

Március 15-én a Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 29. országos turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a kilencállomásos országjáráson a Szenzáció című műsort láthatja a közönség – foglalta össze idei évét egy közleményben a Magyar Nemzeti Cirkusz.

Aranyérmes lovasakrobaták

A több mint kétórás show-ban szerepel a tavalyi Latinai Nemzetközi Cirkuszfesztiválon arany díjjal jutalmazott magyar lovasakrobata szám, valamint tradicionális lengőtrapéz-bemutató, a Brazíliából érkező, nyitott halálgömbben motorozó artisták pedig ezúttal női pilótával lépnek fel – olvasható még a cirkusz közleményében.

Helyszín, jegyárak

A társulat honlapja szerint március 23. és április 2. között Miskolcra, majd április 6. és 16. között Nyíregyházára látogatnak. A június 4-ig tartó országjárás további állomásai Debrecen, Békéscsaba, Orosháza, Szentes, Szolnok, Kecskemét és Kiskunfélegyháza lesznek. A nyíregyházi helyszín a Bujtosi városligetben lévő parkkal szembeni területen lesz. A jegyárak 4500 és 9500 forint (56 – 118 lej) között alakulnak, Jegyek már vásárolhatók online.

Hírszerkesztő