Szatmárnémeti

Nagy az illegális forgalom a határokon

2021.09.22 - 14:01
Szatmár megye határátkelőinél, zöldhatárain ismét fellendült az illegális forgalom — a sikertelenül próbálkozók zöme harmadik országbeli, aki gazdasági bevándorlóként menne Nyugat-Európába, de az odajutás földrajzi ismeretek hiánya okán sem sikerül mindig.

Nem volt unalmas a hétfő sem a határrendészet, sem a megyei idegenrendészet számára, hiszen összesen hét, különböző nemzetiségű bevándorló próbált meg illegálisan Nyugatra jutni Szatmár határain keresztül — miután vasárnap a petei átkelőnél hét indiai bevándorlót találtak egy kamionban. Úgy tűnik, sem a menedékjogot kérőknek, sem a gazdasági bevándorlóknak nem olyan vonzó Románia, hogy itt maradjanak.


Az avasfelsőfalui határrendészeket kora délelőtt, nem sokkal 9 óra után értesítették Lajosvölgyről, hogy két, szemmel láthatóan nem e vidékről való férfi kóborol a településen — mint előállításukkor kiderült, a 26 és 49 éves török állampolgár Ukrajnából, s természetesen az erdőn és a zöldhatáron keresztül érkezett az Avasba, ahonnan Németországba akartak volna továbbjutni. Ám mint oly sok esetben, a jelentős összeget (fejenként átlagosan 5000 eurót) zsebre vágó embercsempészek iránymutatásukkal csak az ukrán-román határon „segítették” át őket, onnan tovább már nem érdekelte a sorsuk s minden valószínűség szerinti lebukásuk.
Pár órával később a halmi határátkelőnél akart kilépni Románia területéről egy szerb rendszámú kamion — a 37 éves, szerb állampolgárságú sofőr által bemutatott fuvarlevél szerint a monstrum raktere hűtőszekrényekkel volt megpakolva, amelyeket Oroszországba szállított, az alapos vizsgálat során azonban a határrendészek a hűtők között három fiatalembert is találtak megbújva, akik Nyugat-Európába akartak volna eljutni. A 26 éves nepáli állampolgárok állításuk szerint egy pihenőhelyen bújtak be a raktérbe, és fogalmuk sem volt róla, hogy a kamion céliránya nem nyugat, hanem kelet — történetük akár igaz is lehet(ne), ám az is tudott, hogy Szerbiából most már sokkal inkább Románián keresztül vezetnek a migránsútvonalak nyugatra, s az alkalmi vagy rendszeres szállítók/embercsempészek között sok a kamionsofőr, ezért a helyzet tisztázásáig a hatóságok a kamiont sem engedték továbbmenni.


Jóformán még be sem fejezték az eljárási procedúrákat Halmiban, amikor a petei határátkelőnél is hasonló jelenetek játszódtak le: ott egy romániai rendszámú kamion akart kilépni az országból, amely a fuvarlevél szerint textilanyagokat szállított egy törökországi cégtől, ugyancsak Oroszországba. A rakomány alapos átvizsgálásakor pedig egy férfit találtak megbújva a bálák között — az 53 éves eritreai állampolgár szintén Nyugat-Európa valamelyik országába akart eljutni…
A nemzetközi protokoll értelmében a határrendészek a Lajosvölgyön talált két török állampolgárt átadták az ukrán hatóságoknak, a többiek ellen pedig illegális határátlépés kísérletének vádjával indítottak eljárást.


Szabó Kinga Mária

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

A keresztlevél nem alkalmas határátlépésre

A 2005/248-as törvény értelmében a kiskorú román állampolgárok útlevéllel, illetve (14 év fölött) útlevéllel vagy személyazonossági igazolvánnyal utazhatnak külföldre. A születési bizonyítvány nem minősül úti okmánynak.
Külföld

Román csempészfurgont kapcsoltak le a magyar pénzügyőrök

„Lebukott a postajárat!” fogalmaznak a járőrök. Hamis ruhákat, parfümöket és jövedéki termékeket találtak egy román furgonban a pénzügyőrök. Ötvenezer euróra becsülik a jogtulajdonosoknak okozott kárt.
Külföld

Felvonult a szlovák rendőrség a magyar határon

Szlovákia hétfő este nagy erőket vonultat fel a Magyarországgal közös határán – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök és Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter. Szlovákia a Gázai-övezetben kialakult helyzet, valamint a lehetséges biztonsági fenyegetések miatt döntött így.