Nagykároly

Nagy az érdeklődés a kastély iránt

2014.05.05 - 14:55

Nem csak a felújított Károlyi-kastély vonzza Nagykárolyba az érdeklődőket, de népszerűek az épületben szervezett kiállítások is.

Sorra érkeztek a Károlyi-kastélyba a látogatók, az Iskola másként egy hete alatt. Számtalan helyi és Nagykároly környékéről érkező iskola indított csoportot, szervezett kirándulást az épület, illetve a benne található kiállítások megtekintése céljából. Elkészült a statisztika, egy hét alatt összesen 3550-en látogattak el a felújított épületbe, ez a szám magasabb, mint az elmúlt évben volt.

Április végéig közel 2000-rel többen látogattak el a Károlyi-kastélyba, mint tavaly az év ugyanilyen szakában. Tavaly közel 8300-an érkeztek a kastélyba, míg ebben az évben már több mint 12 ezren tekintették meg valamely tárlatot. A magas nézőszám annak is köszönhető, hogy az épületben működő intézmények, így például a Városi Múzeum egyre érdekesebb, színvonalasabb és látványosabb kiállításokkal igyekszik érdeklődőket csábítani nemcsak helyi, hanem megyei szinten is. Nagyon sokan kíváncsiak az afrikai állattrófeákat bemutató, Pánczél Zoltán-hagyaték révén kiállításra került ereklyék, vadászati fegyverek, tárgyak és képek iránt, de a legendás futballista, Albert Flórián életét bemutató tárlat is rengeteg érdeklődőt vonzott. Utóbbi kiállítás Nagykárolyba hozatalát a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés helyi szervezete bonyolította le és a látogatók magas száma bizonyította, hogy megérte a fáradozást.