Nagykároly

Nacionalista zavargásoktól tart Kereskényi

Remélhetőleg nem fajulnak el a dolgok Nagykárolyban, nem lesz szükség csendőri beavatkozásra ( Fotó: Vakarcs Lóránd / Gazeta Sporturilor)
2023.04.12 - 09:16
Azt hallani, hogy szélsőségesen nacionalista elemek szeretnék megzavarni a szerda délutáni Kölcsey Ferenc szobor avatási ünnepséget Nagykárolyban. Ide várják Novák Katalin magyar államfőt is.

Mindig kell legyen üröm is az örömben — fogalmazott Kereskényi Gábor szatmárnémeti RMDSZ elnöke a City Rádió szerda reggeli, VárosInfó című műsorában —,  mert tudomása szerint etnikai feszültségkeltés készül. Azokról van szó, akik a négy évvel ezelőtti Úz völgyi katonatemetőben is botrányos „megmozdulásokat” szerveztek, és a szerdai szoboravatás idejére készülődő nagykárolyi dolog is azon felelőtlen politikusok aknamunkájának az eredménye, akik az elmúlt időszakban minduntalan azon voltak, hogy összeugrasszák a szatmári román és a magyar közösséget. Sajnos vannak, akik ilyesmiből próbálnak maguknak politikai tőkét kovácsolni.

Ünnepelni és ünnepelni hagyni

Mindkét oldalon lehetnek hangoskodók, de azt a bizonyos vörös vonalat itt Szatmár megyében 1990 márciusa óta nem lépte át senki. Eddig mindig sikerült méltóságteljesen ünnepelni és másokat ünnepelni hagyni, amit ilyen soknemzetiségű és sokfelekezetű közösségben másképp nem is lehet, de úgy tűnik ezen a téren is új idők jönnek.

Szélsőséges sovinizmus

Eddig azért nem volt gond, emlékeztetett Kereskényi, mert a szatmáriak nem vevők az ilyenfajta aljas megnyilvánulásokra, de sajnos megyei szinten, a legmagasabb „polcokon” – és itt akár parlamenti képviselői szintre is gondolhatunk –, megjelent a szélsőséges sovinizmus. „De nem hiszem, hogy az ilyenfajta embereket és nézeteket a becsületes román közösség szívesen látná.
Meglátjuk mi lesz délután Nagykárolyban a Kölcsey-szobornál, de bízom abban, hogy a rendfenntartó erők jól végzik majd a dolgukat és az ünneplő tömeg nem fog bedőlni a készülő provokációnak.” – hangsúlyozta.

Princz Csaba

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!