Belföld

Munkát is vállalhatnak

Több mint 2000 gyermek teljesen egyedül érkezett (Fotó: Agerpres)
2022.03.08 - 11:00
Az ukrajnai menekülteket támogató újabb intézkedéseket fogadott el a kormány, a menekülthullám növekedése okán Frontex-segítség is jön.

A hétfő délutáni kormányülést követő sajtónyilatkozatában Dan Cărbunaru kormányszóvivő elmondta, hogy jelenleg több mint 80 ezer Ukrajnából érkezett személy tartózkodik Romániában, közülük 30 ezren kiskorúak — és több mint 2000 azon kiskorúak, gyermekek száma, akik teljesen egyedül érkeztek az országba. Tájékoztatása szerint az elfogadott sürgősségi rendelet biztosítja a menekültek hozzáférését az oktatáshoz, a munkavállaláshoz és az egészségügyi szolgáltatásokhoz Románia területén.


A jogszabály szerint az országban tartózkodó ukrajnai gyerekek a romániai gyerekekkel azonos feltételek mellett vehetnek részt az óvodai és iskolai oktatásban, és részesülhetnek bölcsődei gondoskodásban. Ingyenes szállást kapnak az iskolai bentlakásokban, ingyenesen használhatnak bizonyos tömegközlekedési eszközöket, joguk van étkezési támogatásra, tankönyvekre és taneszközökre, és az állam gondoskodik a koronavírus elleni beoltásukról is. Az oktatási minisztérium legtöbb húsz százalékkal bővítheti a térítésmentes helyek számát a felsőoktatási intézményekben az ukrajnai egyetemi hallgatók számára, emellett az állami és magán intézmények bentlakásaiban elszállásolt menekültek legtöbb három hónapig napi 50 lejes lakhatási és napi 20 lejes étkezési támogatásban részesülnek.
A hétfőn elfogadott sürgősségi rendelet szerint az ukrajnai fegyveres konfliktusok térségéből Romániába érkezett külföldi állampolgárok és hontalan személyek ingyenes orvosi ellátásban részesülnek, akkor is, ha nem nyújtottak be menedékkérelmet. A kormányszóvivő tájékoztatása szerint az egészségügyi szolgáltatásokat az ideiglenes menekülttáborokban vagy a megyei vészhelyzeti bizottságok által kijelölt szálláshelyükön vehetik igénybe.
A jogszabály mindezek mellett lehetőséget biztosít az ukrajnai menekülteknek arra, hogy tartózkodási engedély nélkül is munkát vállalhassanak Romániában — részletezte Dan Cărbunaru. 

Segítség a határellenőrzéshez

Segítséget kap az ukrán és a moldovai határ ellenőrzéséhez és megfigyeléséhez a román határrendészet — erősítést küld Romániába az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynöksége (Frontex).
A bukaresti hatóságok kérésére a Frontex 150 német, cseh, osztrák, dán és finn határrendésszel, 60 megfigyelőkamerával, 45 járművel, valamint légi megfigyelési eszközökkel fogja segíteni a román határrendőrök munkáját. A küldetést a Terra 2022 elnevezésű közös művelet keretében szervezik meg, amelynek az a célja, hogy erősítse a határellenőrzést az EU szárazföldi határain, segítse a tagállamokat az embercsempészet, emberkereskedelem, okmánycsalás és terrorizmus elleni küzdelemben. A 450 határrendész részvételével 12 uniós tagállamban zajló Terra 2022 művelet keretében a Frontex jelenleg a szerb határon segíti a román határrendőrség tevékenységét. Ukrajnával 650, Moldovával 680 kilométernyi közös határszakasza van Romániának.

Visszahívhatják segíteni a nyugdíjas rendőröket is

A belügyminisztérium visszahívhatja a nyugállományba helyezett rendőröket és katonákat segíteni az egyre növekvő ukrajnai menekülthullám kezelésében — döntötte el hétfői ülésén a kormány.
Mivel a menekülthullám folyamatosan növekszik, a kormány egy sürgősségi rendelettel lehetővé tette a belügyminisztériumnak, hogy szükség esetén versenyvizsga nélkül, a beleegyezésükkel egyéves időtartamra újra alkalmazza a nyugállományba helyezett rendőröket és katonákat, illetve azokat a korábbi alkalmazottait, akiknek lejárt a munkaszerződésük.
A belügyminisztérium emellett versenyvizsga nélkül alkalmazhat meghatározott idejű munkaszerződéssel személyzetet a bevándorlással, menekültüggyel, katasztrófavédelemmel, közrenddel és közbiztonsággal kapcsolatos tevékenységekre. A szerződés időtartama az ukrajnai fegyveres konfliktus megszűnése utáni kilencvenedik napig terjedhet. Hírösszefoglaló