Nagykároly

Motorra pattantak a Mikulások

2016.12.04 - 17:24

Folytatva a korábbi évek hagyományát idén is felékesítették motorjaikat a nagykárolyi Free Wolves Spirit motoros baráti társaság tagjai, s megajándékozták a nehéz sorsú gyermekeket.

Mintegy hat évvel ezelőtt indult az a kezdeményezés, mely mára szponzorok támogatásával bíró ajándékcsomag-osztogatássá nőtte ki magát. A nagykárolyi baráti társaság, a Free Wolves Spirit motorosai először azért pattantak pompás járgányaik nyergébe, hogy a nehéz sorban élő, rászoruló gyermekek arcára mosolyt csalva megmotoroztassák őket. A kezdeti siker annyira nagy volt, hogy az utóbbi három évben már egy továbbfejlesztett akcióval, ajándékosztással kötötték össze, de a szervezők így is állítják: a legnagyobb élményt a gyermekeknek most is a motorral megtett kör jelenti.

Vasárnap zajlott a motoros Mikulások akciója, 13 órától a Román Katona Emlékműve előtti téren megkezdték a gyülekezést. Nagyon sokan gyűltek össze, s a Mikulás-jelmezbe öltözött motorosok mellett szép számban akadtak pirosba öltözött segédlányok is, hiszen többeket párja is elkísért a rendezvényre.

Hanka János „Rocker”, a rendezvény főszervezője érdeklődésünkre elmondta, nagyon örül, hogy ebből a kezdeményezésből ilyen sikeres hagyományt tudtak teremteni. „Nemcsak a gyerekeknek élmény mindez, hanem nekünk is” — fogalmazott.

A jótékonykodó motorosok a gyülekezést követően csoportban indultak el, hogy a városban megtett kört követően átguruljanak a Nagykárolyi Művelődési Központba, ahol Szolomájer Tímea referens és az általa felkészített kis csapat várta őket. A fiatalok kis kulturális műsorral készültek, hogy a motorosok, illetve az eseményre meghívott gyermekek — a piarista nővérek védencei, a Könnycsepp Alapítvány neveltjei, a Stella Maris Integrációs Központ által támogatott gyerkőcök, a Cristiana Rehabilitációs Központ, illetve a görögkatolikus nővérek védencei — önfeledten tölthessék a vasárnapot.

A motorosok 14 óra körül érkeztek a művelődési központ udvarára, ahol átadták a gyerekeknek az ajándékokat. A Mikulások munkáját idén is manók segítették, akik szorgoskodtak, hogy az Edex Kft., a Stebo Logistic, a Nostalgia Pizzeria, a Gulcar Kft. és még sok, névtelenségben maradó barát által felajánlott összegekből vásárolt édességekből ajándékcsomagot készítsenek.