Szatmárnémeti

Motoros vesztette életét egy közúti balesetben

2014.04.06 - 20:04

A szatmárnémeti reptér közelében, a 19-es országos rangú úton történt vasárnap 14.22 órakor az a közlekedési baleset, melyben egy 26 éves rendőr vesztette életét. Az erdődi rendőrség munkatársa, a 26 éves Alexandru Demian egy 600 köbcentis Honda motorkerékpárral közlekedett, Szatmárnémetiből Erdőd felé tartott, amikor Nagymadarász külterületén, feltehetően a nagy sebesség miatt elvesztette uralmát a jármű fölött, a szemközti sávra hajtott, és a szemből érkező, szabályosan közlekedő Seat márkájú gépkocsival ütközött. A frontális ütközés következtében a motoros a helyszínen életét vesztette. A rendőrségi közlemény szerint a fiatalember nemrég szerzett motorkerékpárra érvényes jogosítványt, a kétkerekűjét pedig szombaton vásárolta meg. Valószínűleg ez volt az első útja az új járgányával, ami végzetes volt számára. A személygépkocsit a 39 éves O. Nicoleta vezette és vele utazott a 11 éves kislánya is, akit könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba.