Belföld

Moşteanu: az USR a parlament elé hívná Florin Roman kutatási minisztert

2021.12.13 - 13:38

Ezt az USR szóvivője, Ionuţ Moşteanu képviselő jelentette be hétfőn.

Florin Romannak a feltételezett plágiumügyével kapcsolatban akarnak kérdéseket feltenni az USR törvényhozói.

Ionuţ Moşteanu hétfőn sajtótájékoztatón közölte, az USR országos bürója úgy döntött, hogy a házbizottságnál kérelmezni fogja a kutatási miniszter parlament elé hívását jövő hétfőre. 'Magyarázza el ő, hogyan vezetheti Románia digitalizálását és a kutatást egy etikai és akadémiai feddhetetlenségi problémákkal küzdő miniszter. A közbeszédből valamennyien értesültünk Roman úr plagizálásáról' - mondta a szóvivő.

Az USR képviselőházi frakcióvezetője úgy vélekedett, Nicolae Ciucă miniszterelnöknek fel kellett volna mentenie tisztségéből Florin Romant, és az ügyben Klaus Iohannis államfőnek is állást kellene foglalnia.

'Véleményünk szerint nincs mit keresnie a minisztérium élén' - mondta Moşteanu a kutatási miniszterről.

Florin Roman december 9-én megalapozatlannak nevezte az ellene felhozott plágiumvádat.

'A plágium egy tudományos munka egy részének vagy egészének átvételét jelenti, amit én soha nem követtem el. Ebből kifolyólag az ellenem felhozott plágiumvád megalapozatlan. Egy 10 évvel ezelőtti disszertációmban felhasználtam a hallgatók számára hozzáférhetővé tett tananyag egy részét. A disszertáció végén mellékeltem a felhasznált bibliográfiát' - írta akkor a Facebookra Roman.

Hozzátette, tudatában van annak, hogy bármit is mondana az üggyel kapcsolatban, irreleváns lenne 'a kákán csomót keresők' számára, akik elhatározták, hogy lejárató kampányt indítanak ellene. Roman akkor azt is leszögezte, hogy utolsó alkalommal szólt hozzá a témához. 'Vannak sokkal fontosabb dolgaim is annál, hogy megalapozatlan vádakra válaszoljak' - zárta bejegyzését Roman.
AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Megtámadta az USR az alkotmánybíróságon a SIIJ felszámolásáról szóló törvényt

Alkotmányossági kifogást emelt a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) az igazságügyben elkövetett törvénytelenségeket kivizsgáló különleges ügyészség (SIIJ) felszámolásáról szóló törvény ellen.
Belföld

Leszavazta a képviselőház Stelian Ionnak azt a javaslatát, hogy napolják el a SIIJ felszámolásáról szóló törvénytervezet vitáját

Az igazságszolgáltatásban elkövetett törvénytelenségeket kivizsgáló különleges ügyészség (SIIJ) felszámolását előíró törvénytervezet vitájának elnapolását kérte hétfőn a képviselőháztól Stelian Ion volt igazságügyi miniszter. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselőjének javaslatát a plénum elutasította.
Belföld

Drulă: idén júniusban vagy októberben sor kerül az USR kongresszusára

Még az idén megtartják a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) kongresszusát - jelentette be a párt ügyvivő elnöke. Cătălin Drulă hozzátette a RFI-nek adott interjúban, hogy két időpont került szóba, az egyik júniusi, a másik októberi.