Jegyzet

Most már elég!

2012.07.26 - 10:44

Jól bevett szokás világszerte, hogy a pártok négyévente ígéretekkel altatják a népet kampányuk idején. Érdekes, hogy a többség tisztában van azzal, hogy ezek mind hazugságok, viszont mégis vevők a népmesékkel felérő beszédekre. Viszont ami ma zajlik Romániában, az valószínűleg precedens értékű. Ugyanis a mostani népszavazás nem a nép érdekéről szól, hanem politikai harcról, arról, hogy kinek legyen törvényes joga arra, hogy nagyobb szeletet kapjon a tortából. Miközben Victor Ponta és társai a társadalom javáról szónokolnak, szemet hunynak a társadalom valós gondjai felett. Lassan fél lejjel drágább az euró, mint másfél hónappal ezelőtt, ami egy százasnál majdnem ötven lejt jelent. Az Európai Unió hiába rángatja Ponta amúgy is kevés haját, ő azt mondja, hogy a nyugatiak kedvesen simogatják a buksiját. Miközben az egyetemek sorra erősítik meg a plágium-ügyet, Ponta talál másik intézményt, aki az ellenkezőjét állítja. Miközben Băsescu jobb életet ígért, a nyomor szakadékának szélére sodort. Most jött Ponta, és bedobott a szakadékba. Ha ismét Băsescura szavaznék, akkor azt jelentené, hogy bizalmat szavazok neki, megköszönöm mindazt, amit eddig tett. Ha Pontára nyomnám a pecsétet, akkor neki is bizalmat szavaznék, a jobb élet reményében. De magamnak nem tudok hazudni. Ha Băsescu majd’ egy évtizeden keresztül majdnem semmit nem tett Románia lakosságának jóléte érdekében, akkor a következőkben sem hiszem, hogy erre hajlamos lesz. Ponta pedig csak annyit bizonyított eddig, hogy nem kellenek neki évek, hogy nyomorba döntse a népet, meg tudja tenni azt néhány hónap leforgása alatt. Vagyis, ő komolyan vette a mondást: „Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra”. Úgy érzem, hogy fordított világban élünk, ami korábban természetes volt, mára furcsa lett. És még ezek után is vannak, akik mindkettőnek tapsolnak, még akkor is, ha (esetleg) csak egy szelet kenyeret ígérnek nekik.

Pesek Attila