Szatmár megye

Mosolygós lett a karácsony közel ezer gyermek számára

2025.12.19 - 16:15
Csodálatos érzés örömöt szerezni, megtapasztalni, hogy minden gyermek mosolyában ott van a karácsony — idén közel ezer gyermek szemében csillogott ez az öröm.

Idén is Mosolygó Karácsonyt varázsoltak a Szatmár megyei RMDSZ Nőszervezet tagjai szerte a megyében – a közel 1000 ajándékot szatmárnémeti, óvári, szilágypéri, érszakácsi, darai, valamint ákosi gyerekekhez juttatták el személyesen az utolsó tanítási napokon, de az összegyűjtött felajánlásokból a Máltai Szeretetszolgálat és a Roma Párt is kapott, hiszen évek óta jó partnerségben dolgoznak velük együtt, illetve a Sajátos Nevelési Igényű Gyermekek Integrált Tanintézete, valamint a Venus Központ is részesült ajándékokban.

hirek/2025/dec/mosolygos/mosoly2.jpg

„Sokan kérdezték, hogy rászoruló gyerekeknek visszük–e a csomagokat... nem minden gyerek rászoruló, nem is szeretem ezt a szót használni... inkább szerettünk volna idén olyan gyerekeknek adni, akik ügyesek, tanulnak, járnak iskolába és óvodába, de kicsit perifériára szorultak.” – fogalmaz megkeresésünkre Székely–Fanea Imola megyei elnök.
hirek/2025/dec/mosolygos/mosoly6.jpg

Ugyanakkor idén a gyűjtést kicsit átgondolták, hiszen felhívásukban nem becsomagolt cipősdobozokat kértek, hanem játékokat, édességeket, kifestőket, színes ceruzákat, amelyeket aztán ők csomagoltak be. 
hirek/2025/dec/mosolygos/mosoly13.jpg

„Ezúton is szeretnénk megköszönni minden adakozónak, hogy együtt sikerült ismét több száz gyermek ünnepét széppé tenni. Külön köszönet jár az RMDSZ városi és megyei szervezetének, a székházban dolgozóknak, Huber Hajnalnak és a Sumiriko AVS munkaközösségének, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumnak, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolának, az Aurel Pop Művészeti Líceumnak, számos óvodának és bölcsődének, hogy segítettek összegyűjteni mindazt, ami annyi mosolyt csalt az arcokra. Idén is hűséges társunk volt a csomagok célba juttatásában az Autonet Import cégcsoport, köszönjük neki is!” – mondja.

Szabó Kinga Mária