Szatmárnémeti

Mosolygós arcok ragyogó szemekkel

Fotó: refszatmar.eu
2021.09.14 - 05:27
A Szatmárnémeti Református Gimnázium diákjai és pedagógusai a Láncos-templomban tanévnyitó istentisztelettel indították az új tanévet.

Tegnap mosolygós arccal és ragyogó szemekkel érkeztek a Szatmárnémeti Református Gimnázium diákjai a tanévkezdésre. Keresték egymást az osztálytársak, keresték tanítványaikat a pedagógusok, és kissé féltő nyugalommal bízták rá gyerekeiket a szülők a pedagógusokra.

A Láncos-templomban megtartott tanévnyitó istentiszteleten Varga Szilárd iskolalelkész hirdette az igét. A lelkipásztor József történetén keresztül vezette rá a diákokat arra, hogy Isten a rossz dolgokat is jóra fordítja. Az elmúlt két év során nagyon sok nehézségen mentek át a diákok, a szülők és a pedagógusok, de eljött a nap, amikor kezdenek jóra fordulni a dolgok, normális körülmények között veszi kezdetét az új tanév. Sok a mosolygós arc és a ragyogó szem, eltűnt a félelem. Vannak, akik azt jósolják, hogy nehéz lesz az új tanév, de ott van a remény, ott van az a tudat, hogy velünk van az, aki „tegnap és ma ugyanaz”. József példája arra bátorít mindenkit, hogy nem kell megijedni a kihívásoktól, Isten a rosszat mindig jóra fordítja. A próbatételeket vállalni kell, mert Istennek szándékai vannak velünk, hangsúlyozta az iskolalelkész.

Király Lajos, a Szatmári Református Egyházmegye esperese az anyanyelv tanulásának a fontosságára hívta fel a figyelmet. Nagyon fontos, hogy a gyerek az első éveiben milyen nyelven tanul. Szőcs Géza költő azt mondta: minden nyelv egy vélemény a világról. A Szatmárnémeti Református Gimnázium lehetőséget ad a magyar nyelven való tanulásra, egy ideje bölcsődei szinten is. Ezt a lehetőséget kell kihasználni, fogalmazott.

Kiss József, a Szatmári Református Egyházmegye főjegyzője arról beszélt, hogy az egyházmegye azon munkálkodik, hogy a Szatmárnémeti Református Gimnázium óvodásai és iskolásai számára a legmegfelelőbb körülményeket tudja biztosítani. Az elmúlt időszakban három új református óvoda épült meg, a gimnázium udvarán pedig láthatók a végbemenő változások.

Gál Gyöngyi magyar nyelv és irodalom szakos tanfelügyelő Fekete István Múlik a nyár című versével köszöntötte a diákokat. Elmondta, hogy az ősz az irodalomban, a művészetekben, de a köztudatban is az elmúlás, a számvetés, a betakarítás, az örök álomra való felkészülés évszaka. Ilyenkor kissé melankolikus hangulatba kerülünk, számba vesszük a nyár adta kincseket, a fényt, a földet áztató záporeső után a szivárványt, az utat, a házat, a társakat, és gazdagnak érezzük magunkat. Szeretnénk, hogy tovább tartson a nyár, a szabadság. És itt állunk az iskola kapujában, egy új tanév kezdetén, hiszen minden elmúlásban ott van a születés, az újrakezdés ígérete.

Gál Gyöngyi Ákos dalával és dallamán zárta üdvözlését: „Megíratlan könyv vagyok/ Sok-sok fehér lappal,/ Festhetsz rám tiszta képeket.// Azért vagy itt,/ Hogy mindent láss,/ Hogy értsd a szót,/ Olvasd az írást,/ Azért vagy itt,/ Hogy mindent megtanulj,/ Hogy az égbe szállj,/ Nehogy a porba hullj.”

Póti Eduárd iskolaigazgató elmondta: örül annak, hogy az új tanév két év nehézség után jelenléti oktatással veszi kezdetét, de elismerte azt is, hogy nem lehet tudni, mi fog történni a következő időszakban, hiszen egyre több új megbetegedésről hallunk. Hozzátette, hogy örömmel látta, hogy a diákok hangosak, mosolyognak, örülnek a tanévkezdésnek. Einsteint idézve pedig úgy fogalmazott, hogy „akkor vagyunk jó úton, ha nem problémaként, hanem lehetőségként tekintünk az oktatásra”.

A tanévnyitó istentiszteleten Apjok Tímea szavalt, majd az iskolába érkezett új diákok és pedagógusok eskütételével zárult az istentisztelet.

Elek György

 

 

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Repedezik az iskolaépület: beárnyékolt tanévkezdés Lázáriban - KÉPGALÉRIA

Üres a községközponti iskolaépület, statikai okokból nem engedték meg a használatát ettől a tanévtől az épületszerkezeti szakértők.
Szatmár megye

Közel 50 ezer gyermek kezdte meg az új tanévet Szatmárban – KÉPGALÉRIA, VIDEÓ

Hétfőn reggel országszerte, így Szatmár megyében is megkezdődött a 2026/2027-es tanév. Közel 50 ezer óvodás és iskolás számára ért véget a vakáció.
Belföld

2,9 millió diák és óvodás kezdi meg ma az új tanévet

Ismét becsengetnek: kezdődik a 2026–2027-es tanév! Közel 2,9 millió óvodást és iskolást várnak a tanintézetek.