Vidék

Mosdóczi Vilmos: Tiszta, modern településsé válik Kaplony

2015.03.21 - 11:00

Kaplony községben rövid időn belül befejeződik a víz-, gáz- és csatornahálózat kiépítése, elkezdődhet az utak modernizálása. Mosdóczi Vilmos polgármester lapunknak elmondta, nagy hangsúlyt helyeznek a kultúra támogatására, a hagyományok ápolására.

Mosdóczi Vilmos, Kaplony község polgármestere irodájában akták közé bújva igyekszik prioritásokat szabni, hogy milyen sorrendben végezzék el a feladatokat. Jelenleg legsürgősebb teendő a csatornahálózat kiépítésének a befejezése.

— Részben probléma, részben öröm az, hogy folyamatban van a kanalizálás, melynek befejezése decemberre van tervezve — magyarázza a polgármester. — Addig problémák lesznek a közlekedéssel, néhány helyen feltörik a járdát is. Ezt a munkálatot tizenegy kilométer hosszan végzik, ugyanennyi a vízhálózat is, ami már 2007-ben elkészült, ezt rövid időn belül hozzácsatolják az Apaserv vezetékéhez Szamosdobnál. Van a községnek gázhálózata is, úgyhogy elkezdődhet az utak és az utcák aszfaltozása is. Az aszfaltozásra készítünk egy pályázatot, tulajdonképpen öt kilométerről van szó, mivel a többi megyei út, amit a megyei tanácsnak kell modernizálnia.

Kaplonyban egy régi probléma a Kraszna-híd megépítése, tavaly a vidékfejlesztési program keretén belül sikerült finanszírozást szerezni, megkezdődhetnek a munkálatok. Még mindig gondot okoz a Büdösárok, ma is észleltek szennyeződést, egyelőre nem lehet tudni, hogy mi lesz a megoldás.

Kultúra, oktatás

A polgármester nagy hangsúlyt helyez a kultúra támogatására. Nagyon sikeres a fúvószenekar, nemrég pályáztak, hogy bővítsék a hangszerkészletüket. Nagyon sok rendezvényen lépnek fel, nemcsak a megyében, hanem a megye- és országhatárokon kívül is. Vagy egy asszonykórus, az egyházaknál is működik asszonykórus, a fiatalok számára van táncoktatás, akiket Szolomájer Tímea tanít néptáncra. Farsang idején több mint négyórás műsort adtak elő a kaplonyiak. Szükség lenne egy állandó kultúrfelelősre — számolt be a polgármester —, de elég kevés fizetést tudnak biztosítani, ezért aki arra való, nem vállalja. „Érdekes dolgok vannak Romániában, ugyanis nincs lehetőségünk arra, hogy a polgármesteri hivatal munkatársakat alkalmazzon. Nincs kultúrfelelős, de nem tudunk alkalmazni könyvelőt sem. A könyvelési munkát külső cégekkel végeztetjük, ami ötször annyiba kerül, mintha saját könyvelőnk lenne. A hivatalban mindenki mindennel foglalkozik” — fogalmazott Mosdóczi. A helyi tanács az oktatási körülmények javítására is nagy hangsúlyt fektet.

Az iskolaépület modernizálása folyamatban van. Nincsenek gondok a létszámhiánnyal, de sok szülő nagykárolyi iskolába ingáztatja a gyerekét. „Napközi is működik, ahova egy étteremből szállítják az ebédet, ennek felét az önkormányzat, felét a szülők fizetik. Ebédet az egész iskolának lehetne biztosítani, ha megszüntetnék a tej-kifli programot, és azt az összeget odaadnák az önkormányzatnak. Az almával dobálóznak, a tejjel locsolják egymást, a kiflit a kutyának adják” — jegyezte meg a polgármester.

A településen végighaladva meggyőződhettünk arról, hogy alig van utca, ahol ne végeznének valamilyen fejlesztési munkálatot. A polgármester szerint néhány hónap múlva aki arra jár, egy tiszta, modern településsel fog találkozni.

Elek György