Gyerekkoromban mindig azt hangoztatták az akkori NAGYOK, hogy a huszonegyedik században nagyon könnyű lesz az élet: minden dolgot gépek fognak majd végezni, és nem kell majd törnünk a fejünket az élet nagy dolgain, mert az megteszik helyettünk a komputerek. Hogy ezek a jóslatok mennyire valósultak meg, azt volt lehetőségünk tapasztalni a század első két évtizedében. Egy dolog azonban biztos, a dolgainkat egyelőre csak részben végzik el a gépek, az is igaz, hogy nem a komputerek gondolkodnak helyettünk, hanem a politikusok. Természetesen, erre fel kell őket hatalmazni, mert jogállamban ezt csak úgy maguktól nem tehetik. Ezt gyakran meg is tesszük, hogy mennyire eredményes a helyettünk történő gondolkodásuk, az vitatható, de nem lehet mindent egyik napról a másikra elérni. Politikusainkat bejuttattuk a parlamentbe, többször a kormányba is, hogy képviseljék érdekeinket, legyenek ők a mai NAGYOK. Húsz év alatt sokat tettek értünk, már csak annyit dolguk maradt, hogy visszaszolgáltassák az elkobzott földeket és ingatlanokat, visszaszolgáltassák az elkobzott egyházi javakat, eltöröljék az alkotmányból a nemzetállam fogalmát, megalkossák a kisebbségi törvényt, olyan tanügyi törvényt dolgozzanak ki, amelyik szavatolja az anyanyelvi oktatást, és használhassuk mindenhol anyanyelvünket. Ez már csekélység, hiszen több mint húsz éve csak azét vagyunk a hatalmon lévő román pártok eszközei, néhol egyiknek, néhol a másiknak köpönyeget fordítva, hogy hálából legyenek ez irányunkba engedékenyek, hiszen olyan dolgok ezek, amelyeket az EU úgyis megkövetel. Még emlékszünk rá, hogy a magyarokat nem igazán a tenyerén hordozó Ion Iliescura szavaztunk, mert nem akartuk, hogy Vadim Tudor legyen az ország elnöke, de Iliescu azután sem csókolta homlokon a magyarságot. Voltunk mi már hűséges barátai a Nemzeti Parasztpártnak, a PSD-nek, a PNL-nek és a PD-L-nek, de könnyen elfordultunk tőlük, ha úgy éreztük, hogy egy másik párt garantálja jogainkat. Most ott tartunk, hogy nincs tanügyi törvény, nincs kisebbségi törvény, nem kapjuk vissza javainkat, de bízunk abba, hogy ismét kormányra kerülünk és néhány emberünk megkap néhány jól fizető állást. Most ismét szavazni kell, ismét két rossz közül kell választani. Mindkettő bebizonyította, hogy nem szeret minket, de a NAGYOK, akik helyettünk gondolkodnak, most ránk bízzák a választás jogát. Mi döntsük el, hogy melyiket választjuk akkor, amikor már elhittünk, hogy nem a mi dolgunk a gondolkodás.

Elek György