Vidék

Modernizálják a tanintézményeket

2012.08.15 - 12:18

Ombodon és Pettyénben is gőzerővel folyik az iskolák és óvodák felújítása, tudtuk meg Hájer Ottótól, az ombodi Soltész János Általános Iskola igazgatójától.

 

A nyár a pihenés, táborozások, kirándulások időszaka. Amíg a tanulók, pedagógusok vakációznak, az iskola vezetői a települések polgármestereivel együtt gondosan előkészítik a tanintézményeket a következő tanévre. Így van ez Ombodon és Pettyénben is, ahol gőzerővel folyik az iskolák és óvodák felújítása.

Hájer Ottó, az ombodi Soltész János Általános Iskola igazgatója szívügyének tekinti a községben működő tanintézményekben a működési feltételek megteremtését. Bár az intézmény vizsgaközpont is volt a pedagógusi állások elfoglalására hirdetett versenyvizsgán, ez láthatóan nem akadályozta az iskola igazgatóját tervei megvalósításában. Ombodon ősztől 11 elsős és 10 előkészítő osztályos gyermek, összevont osztályban kezdi meg tanulmányait, a tanterem, ahol ezek a gyerekek tanulni fognak, új bútorzatot kap. Hájer Ottó elmondta, néhány tanuló Pettyénből fog ingázni, őket az iskolabusz szállítja majd a tanintézménybe.

Nagy József polgármester támogatásával sikerült a pettyéni óvodába is bevezetni a földgázt, így télen nem kell a tűzrakással bajlódni, két konvektor biztosítja a 25 óvodás számára a meleget. Az óvodát kifestették, új parkettet raktak le, kicserélték a világítótesteket, és hangulatosabbá tették a gyerekek számára a környezetet. Az ombodi régi óvoda épületét is felújították, a falu gyermekei az új óvoda megépítéséig ebben tanulhatnak.

Az iskola valamennyi tantermét kifestették, és az igazgató elmondása szerint az intézmény wireless hálózattal is gazdagodott, hogy a tanulók valamennyi laboratóriumban és osztályteremben hozzáférhessenek a világhálóhoz. A könyvtár teljes felújításon megy keresztül, interaktív, e-book lehetőségekkel bővül, ahol a diákok iskolán kívüli tevékenységeiket is tervezhetik, valamint rendezvényekre, versenyekre, vizsgákra is készülhetnek itt. A következő tanév nagy kihívásokat tartogat az intézmény számára, hiszen 2013 májusában egy közös pályázat keretében a seregélyesi testvértelepülés iskolájával 25 magyarországi tanulót és kísérő pedagógust látnak vendégül és ismertetik meg velük a környék értékeit és nevezetességeit. Az ombodi iskola színvonalát jelzi, hogy a végzős diákoknak már az első leosztás során sikerült a választott szakok valamelyikére bejutni, legyen szó szak- vagy középiskoláról. Hájer Ottó iskolaigazgató szerint ez azzal magyarázható, hogy a tanintézményben jól felkészült, szakképzett és nagy arányban címzetes pedagógusok tanítanak, akik érdekeltek a tanulók fejlődésében, és továbbképzőkön bővítik ismereteiket, hogy lépést tudjanak tartani a modern tanítás technikáival, módszereivel.