Vidék

Modern eszközökkel gazdagodtak Avasújvárosban

2022.02.02 - 11:15

A Fejlődésünk záloga pályázat jegyében gazdagodott szellemi és anyagi eszközökkel az Avasújvárosi Református Egyházközség — egyrészt a gyülekezeti termet szerelhették fel modern elektronikai eszközökkel, másrészt megszerkeszthettek egy olyan oktató, vallásos munkafüzetet, amely Jézus példáin keresztül, játszva szól a gyermekekhez. Mint Gellén Sándor lelkipásztortól megtudtuk, mindezek a Bethlen Gábor Alaphoz benyújtott, sikeres pályázat eredményeképpen valósulhattak meg.
A gyermekek a vallásórákon már forgathatták is a munkafüzetet, amely Jézus öt példázatát foglalja magában, melyekhez egyenként egy színező, egy feladat (keresztrejtvény, igaz/hamis, különbségkeresés) és a történethez kapcsolódó ének szövege található. „Ebből a munkafüzetből fognak gyakorolni a gyerekek a vallásórák alkalmával, az énekeket pedig minden órán eléneklik majd” — mondta Gellén tiszteletes, hozzátéve azt is: a füzetecske megszerkesztését, gyakorlati összeállítását és nyomtatását is egy szakcég végezte. Mint kifejtette, a pályázat benyújtásának másik fontos — vagy ha úgy tetszik, elsődleges — célja a gyülekezeti terem felszerelése volt, és a támogatás segítségével egy minőségi laptopot, egy multifunkcionális nyomtatót, egy vetítőt és az ahhoz tartozó vetítővásznak, illetve dokumentumok tárolására szolgáló két fémszekrényt vásárolhattak. Ugyanakkor a gyülekezeti terem konyha részének felszerelését is tervezték, amely csak részlegesen valósulhatott meg, egy elektromos főzőlapot tudtak vásárolni, ám költségcsökkentés miatt le kellett mondaniuk a további felszerelésről.
Mint megtudtuk, az újra az egyházközség tulajdonát képező gyülekezeti terem 1948-ig iskolaként szolgált, azt követően az állam, pontosabban a község tulajdonába került az épület, amelyet az egyházközség 1995-ben a restitúciós törvényre hivatkozva visszakért és meg is kapott. A 2000-ben történt visszaszolgáltatásig itt működött a község óvodája, és az avasújvárosi lakosok még ma is úgy említik, hogy az „óvoda épülete” — annál is inkább, mivel nem volt más épület, ahol az óvoda működjön, így az épület 2016-ig az önkormányzat használatában maradt. Aztán az óvoda 2016 őszén új épületbe költözött, és az év végén hivatalosan is az egyházközség tulajdonába került az épület, amelyet aztán az egyházközség teljes egészében felújíttatott, és 2019 májusától gyülekezeti házként működik. „Gyülekezeti házunk két részből áll: egy nagy méretű gyülekezeti teremből és egy két vendégszobás, konyhás, fürdőszobás épületrészből. A gyülekezeti teremben zajlanak a hétközi alkalmak, csütörtökönként bibliaórát, pénteken két csoportban vallás-, illetve kátéórákat tartunk. De itt tartjuk a nyári gyermekbibliahetünket, presbiteri gyűléseket és teaestéket, illetve különféle egyéb egyházi rendezvényeknek is helyet biztosít. És nemcsak gyülekezeti, hanem egyéb közösségi alkalmaknak is lehetőséget biztosítunk, például az elmúlt esztendőben a Partiumi Magyar Falugazdák Program vezetői, a partiumi Együtt növünk fel alapítvány vezetősége is itt tartotta évi regionális találkozóját, de itt volt az előkészítő osztály Mikulás-váró rendezvénye is. Ezért volt fontos számunkra, hogy rendelkezésünkre álljon egy minden tekintetben, minden eseményre felszerelt épület, amiben a gyülekezeti és közösségi rendezvényeinket gond nélkül lebonyolíthatjuk” — magyarázta Gellén Sándor lelkipásztor.

Szabó Kinga Mária

 

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Tudjuk érezni, gazdagok vagyunk!

Több mint félezren gyűltek egybe az avasújvárosi hegyi prédikációra, hálát adni a szőlőtermésért és mindazért, amivel a Fennvaló megáldotta őket, s a reformáció emléknapján a múltért is.
Vidék

Vasárnap lesz a Hegyi Prédikáció Avasújvárosban

Az avasi gazda életének szerves része, a szőlőhegynek közösségi, társadalmi szerepe volt és van az avasi magyarság körében. Idén a reformáció emlékünnepén, október 31-én, vasárnap lesz az avasújvárosi Hegyi Prédikáció.
Vidék

Lövöldözés volt Avasújvárosban

A megye történelmében először adtak le figyelmeztető lövéseket lakott településen belül — az egyik golyó röppályája megváltozott, és az ablakon keresztül egy lakóház szobájába csapódott.