Szatmárnak is van már korszerű, a kórházi intenzív osztály minden életmentő felszerelésével ellátott speciális rohammentője, amelyen itthoni és bihari szakemberek teljesítenek szolgálatot.
Hétfőn, január 5-én helyezték üzembe Szatmár megyében is az orvosi szaknyelvben C típusú rohammentőnek nevezett mentőautót, amely ultramodern életmentő eszközökkel van felszerelve és több, kimondottan a sürgősségi ellátásra szakosodott szakember teljesít rajta szolgálatot.
A többek között újraélesztővel (defibrillátorral) és mesterséges lélegeztetővel felszerelt járművet a Szatmár Megyei Tanács uniós pályázat keretében szerezte be, a személyzetet pedig a Szamos Sürgősségi Helyzetek Felügyelőségének és a szatmári sürgősségi ellátó osztály, illetve a Nagyváradi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház együttműködésével sikerült kialakítani. A Rohammentő-szolgálat (SMURD) keretében működő jármű személyzetét a sürgősségi ellátásra szakosodott orvosok, illetve asszisztensek, valamint mentőorvosok alkotják.
Ezzel a „mozgó intenzív osztállyal” Szatmár megye sorrendben a 21. az országban, ahol ilyen, C típusú mentő teljesít szolgálatot.
A járművet, illetve az egységet olyan esetekben vetik majd be, amikor a páciens közvetlen életveszélyben van, függetlenül attól, mi is okozta azt. Már első munkanapján hét ilyen esethez riasztották a speciális egységet, derül ki a Sürgősségi Helyzetek Felügyelőségének tájékoztatásából.