Banális kérdés, de mégsem egyértelmű a válasz, hisz látjuk, hogy a világ a nyuszika ünnepéről áradozik, ami a tojást tojja húsvétra — ez engem meghalad. Magyar nemzetünk a locsolást emeli ki húsvétra gondolva, ahol egyesek jól beesznek és leisszák magukat, vásárlási láz jellemzi az embereket, meg a házi sonka és töltött liba. Ez volna húsvét? Ezt csináljuk! Ez a fajta ünneplés hoz-e valami jó változást az életbe? Nem hinném.
Az egyház visszamutat a kétezer évvel ezelőtti történésre, illetőleg arra, ami valójában húsvét ünnepének a lényege: Jézus feltámadt. Istennek kezdettől fogva volt egy szenzációs terve: 2000 év óta még mindig csak kapizsgáljuk, hogy milyen nagyszerű volt ez a terv. Ez a terv így szólt közvetlenül a bűneset után: az asszony magva a kígyó fejére fog taposni. Ott a golgotai kereszten pont ez a fantasztikus prófécia valósult meg. Amikor Jézus kimondja: ELVÉGEZTETETT, akkor tulajdonképpen azt mondja, hogy Isten terve megvalósult. Megtörtént, pont úgy, ahogy azt a Jó Atya eltervezte. Újra visszavár, és nem haragszik rád az Isten. Húsvét azt jelenti: Istennek minden élethelyzetre, beleértve a halált is, van megoldása. Aki hisz a föltámadott Krisztusban, ugyan meghal, de örök élete lesz. Ezt Jézus így mondta: Aki hisz énbennem, ha meghal is, él. Meghal, eltemetik, de örök élete lesz Istennel. Ez a fajta világszemlélet életmódváltásra készteti mindazokat, akik hiszünk benne. Ha Isten ennyire szeret, hogy nem akarja, hogy én a koporsóban maradjak, akkor össze kell szednem magam, és életmódot kell változtatnom. Húsvét erről a kettősségről szól: annyira szeret Isten, hogy meghalt értem a kereszten. Nem maradhatok passzív, nem ünnepelhetem azért is a nyuszikát meg a tojást vagy a sonkát. Miután a 11 tanítvány találkozott a feltámadott Jézussal, és megértették, hogy itt Isten szeretetéről és tervéről van szó, megváltozott az életük. János apostol kivételével Jézusnak mind a 10 egykori tanítványa mártírhalált hal érte. Péter, aki 3-szor tagadott, arra kérte később kivégzőit, hogy fejjel lefelé feszítsék őt meg, mert nem méltó arra, hogy úgy haljon meg, mint Mestere. Ez nem egy legenda, ez nem egy esti mese, ez nem egy papok által kitalált sztori: ez a valóság. A történelem, az élet, az emberi életek megváltozása ezt bizonyítja: van feltámadás, Isten él. Lehet másképp, lehet újrakezdeni Istennel. Ámen!
Ilyés Sándor evangélikus lelkipásztor,
Szatmárnémeti Evangélikus-Lutheránus Egyházközség