Nagykároly

Mit mond a Lélek? hete a Piarista Nővéreknél

2019.03.08 - 13:21

A Piarista Nővérek új tematikus év keretében egyhetes eseménysorozattal készülnek Boldog Celestina Donati ünnepére Nagykárolyban — tájékoztatta lapunkat Tóth Borbála piarista nővér.

A Piarista Nővérek számára a tavaly nyáron megtartott rendi káptalan óta az ott felvázolt célkitűzések és meghatározott feladatok kidolgozásával telt az idő. A nagy horderejű feladatok részletes kidolgozása ebben az egyházi évben zajlik. A gondviselés különös kegyelmeit kérik valamennyi piarista nővér imádságos tevékenységére, és minden munkatársuk, önkéntesük, barátjuk és jóakarójuk az Isten ügye iránti szeretetteljes áldozatkészségére. Új tematikus évet is kezdtek, a Meghallgatás Évét.

Az egész kongregáció előtt álló kihívásokkal való szembenézés során, valamint a mindennapi feladatok megoldásakor Isten szavára odafigyelve, az Ő akaratát keresve, a Szentlélek sugallatait meghallva a legjobb cselekedni. Ezt az odafigyelést, a szerető meghallgatás gyakorlását hangsúlyozza ennek az évnek minden eseménye a kongregáció minden közösségében, szerte a világon. A szatmári egyházmegyében ez a téma szorosan összekapcsolódik a Kegyelem Éve tematikájával.

Március 18-án, a rendalapító Boldog Celestina Donati ünnepén kezdetét veszi a Mit mond a Lélek? hete a Piarista Nővéreknél. Az ünnep fénypontja a Kalazanci Szent József-plébániatemplomban 18 órától kezdődő püspöki szentmise, amelynek keretében a nővérek megújítják fogadalmukat, Jó Pásztorról nevezett Ágnes nővér pedig leteszi örök fogadalmát a rend elöljárójának kezébe. Az ünnepi szónok ft. Molnár Lehel Schp. piarista szerzetes tanár lesz.

Az ünnepségsorozat további eseményei a következők: március 19–21. között kerül sor a szerzetesközösségben a rendi elöljáró által vezetett vizitációra, melynek középpontjában a kongregáció jövőképének kialakítása áll. Március 20-án, szerdán délelőtt szentségimádás lesz a Celestina Anya Oázis kápolnájában. Az ennek az egyházi évnek a kezdetén elindult rendszeres szentségimádásnak különlegesen szép alkalma lesz ez. Március 22-én, pénteken nyílt napot tartanak az oázisban, szombaton pedig új szerzetesi hivatásokért mutatnak be szentmisét az oázis kápolnájában. A kongregáció valamennyi közössége felajánl egy szentmisét kifejezetten új hivatásokat kérve Istentől a Meghallgatás Évében. Nagykárolyban erre a szentmisére ezen a rendhagyó héten kerül sor. A szentmisét követően a rend elöljárója találkozik az oázis kis lakóinak életét segítő önkéntesekkel.

Szeretettel hívnak és várnak minden kedves érdeklődőt az ünnepi hét eseményeire. A nővérek kérik minden jóakaratú ember imádságát különösen is az örök fogadalmát letenni készülő Ágnes nővérért, a Piarista Nővérek Kongregációja rendi vezetésének nehéz és egyben áldott munkáját végző szerzetesekért és valamennyi piarista nővérért.