Körvonalazódnak az erőviszonyok a női kosárlabda Nemzeti Liga első öt fordulója után, és a statisztikai adatok azt mutatják, hogy ebben a szezonban is a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC és a Szatmárnémeti VSK között rendezhetik a döntőt.
A háromszékiek az eddigi ötből két ellenfelét szórta meg több mint száz ponttal, a Târgoviște pedig egy hiány százat kapott a Sepsi elleni meccsen. Nem kis meglepetésre a Olimpia Brassó és a Kolozsvári Universitatea voltak az ellenfelek, akik száz feletti, illetve száz pontot kaptak a bajnoki találkozón. Bár a kézdivásárhelyiek nem kaptak olyan sok pontot, viszont hatvanegy pontos különbséggel vesztettek. A legszorosabb mérkőzést eddig az aradiakkal játszották, bár a Maros partiak a pénteki találkozó első negyedében 30:6-ra kaptak ki.
A VSK eddig csak négy bajnoki mérkőzést jászott, és a legegyértelműbb sikert a nagyvátadiak ellen jegyezte (111–19). A kolozsváriakat 25, az aradiakat 9 ponttal verte, a Rapid ellen pedig 42 pontos sikert jegyzett.
Az összegzés alapján 464–218 a pontkülönbsége a Sepsinek és 337–169 a VSK-nak.
Mint arról beszámoltunk, a szatmári együttes az elmúlt hétvégén csak egy bajnoki mérkőzést játszott, mert a szombati ellenfele, az Agronomia Bukarest keretére karantént rendeltek el a magas számú koronavírussal fertőzőttek miatt. Pénteken a Rapid ellen 92–50-re győzött.
A táblázatban egyelőre a Brassó követi a Sepsit, miután legyőzte a kézdivásárhelyeieket, a Târgoviștét, a Konstancát és az Alexandriát. Viszont mutatóik gyengébbek, mint az 5. helyen álló Aradnak, amely már lejátszotta bajnoki mérkőzését a Sepsivel és a VSK-val. Vélhetően Bogdan Bulj edző alakulata lehet a legfőbb ellenfele a VSK-nak a döntőbe jutásért.
A bajnokság a december 12–13-i hétvégén folytatódik. A szövetség újabb három helyszínt fog megjelölni az 6. és 7. forduló mérkőzéseinek megrendezésére. Az egyik „buborék” ismét Szatmárnémeti lesz, ahol a VSK az Alexandria és a Konstanca ellen fog játszani. Itt játssza bajnoki találkozóit Nagyvárad is, viszont a Sebes-Körös-partiak már nem mérkőznek a VSK-val, az egymás elleni mérkőzést megrendezték az első torna harmadik fordulójában.
NŐI KOSÁRLABDA, NEMZETI LIGA, 4. FORDULÓ
Kézdivásárhelyi „buborék”
Kézdivásárhelyi SE – Kolozsvári Universitatea 52–85
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC – FCC Baschet Arad 74–50
Târgoviștei „buborék”
CS Municipal Târgoviște – CS Municipal Alexandria 58–47
CRTBv Olimpia Brassó – Phoenix Konstanca 82–53
Bukaresti „buborék”
Rapid Bukarest – Szatmárnémeti VSK 50–92
NŐI KOSÁRLABDA, NEMZETI LIGA, 5. FORDULÓ
Kézdivásárhelyi „buborék”
Kolozsvári Universitatea – Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC 42–100
FCC Baschet Arad – Kézdivásárhelyi SE 80–33
Târgoviștei „buborék”
CS Municipal Alexandria – CSTBv Olimpia Brassó 62–83
Phoenix Konstanca – CS Municipal Târgoviște 47–72
Bukaresti „buborék”
Nagyváradi Rookies – Rapid Bukarest 28–78
megnyert/elvesztett meccsek pontszám
1. Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC 5/0 10
2. CS Țara Bârsei Olimpia Brassó 4/1 9
3. Szatmárnémeti VSK 4/0 8
4. CS Municipal Târgoviște 3/2 8
5. FCC Baschet Arad 3/2 8
6. Phoenix Simona Halep Konstanca 3/2 8
7. Kolozsvári CS Universitatea 2/3 7
8. Rapid Bukarest 2/3 7
9. CS Municipal Alexandria 1/4 6
10. Kézdivásárhelyi SE 0/5 5
11. Agronomia Bukarest 1/2 4
12. Naygváradi CSU Rookies 0/4 4
Pesek Attila