Cosmin P. Zaharia önálló estje szemmel láthatóan nem pályázott olcsó közönségsikerre. Kivételes mozgáskultúrája, kifogyhatatlan színészi eszköztára mindenkit lekötött anélkül is.

Az eleven, szemléletes és a közönséget szinte a két ember közötti párbeszéd intim közvetlenségével megszólító monológ Imants Ziedonis Epifániák című kötete, valamint Georges Brassens és Vasile Voiculescu szövegeinek színpadi adaptációja. Olyan színvonalon „megcsinálva”, hogy adott pillanatban a közönség minden tagja külön–külön egy, az előadóművésszel folytatott személyes beszélgetés résztvevőjének érzi magát.

Cosmin P. Zaharia jó másfél órán át vonz magához minden tekintetet és gondolatot. Holott ő maga a természetes egyszerűség, minden gondolata, megnyilvánulása olyan, hogy bármelyikünké lehetne. Talán éppen ebben rejlik a közönségre gyakorolt hatásának titka is: arról beszél, ami valamennyiünk lelkében, agyában megfordult már nem is egyszer, csak éppen nem formálódott szavakká.

Tudatosítani

Amiről beszél — hétköznapi életünk aprónak hitt eseményei, ember voltunk sokszor semmibe vett, mellőzhetőnek hitt értékei, identitásunk korokon, országhatárokon túli lényege — végeredményben saját céljaink, értékeink tudatosítása. Egy monológban, amely jóval túlnő a műfaj határain, hiszen az előadó egyetlen pillanatra meg nem áll „csak beszélni”. Csodálatos dinamikával játssza el, kelti önálló életre az elénk öntött kirakós játék összes kockáját, hogy azok aztán élő, érzelmeket hordozó lényekként, mintegy maguktól ugorjanak a nekik szánt helyre. Már azért sem „csak” monológ ez a fergeteges ritmusú játék, mert két gondolat között mindig marad annyi idő és hely, ahová beilleszthetjük a bennünk szavakban vagy „csupán” az érzelmek szintjén megszülető reagálást, választ.

Ültünk székünkhöz bűvölve a gondolatok, felismerések szédületes vágtájában — s az előadóest után azzal az elégedett, biztonságos érzéssel jövünk ki a stúdióteremből, hogy milyen jól elbeszélgettünk. Mindenről, ami fontos számunkra. Kivel? Talán még egymással is.

Báthory Éva