Programajánló

Minőségi rendezvényt szeretnének a károlyiak

2015.06.24 - 11:11

Le akar számolni a miccs- és a sülthal-fogyasztással, illetve az égett olajszaggal Kovács Jenő. Nagykároly elöljárója úgy gondolja, a város lakossága színvonalasabb rendezvényeket igényel.

Véglegesen szeretné lezárni a városnapok megszervezésének kérdését Nagykároly polgármestere, Kovács Jenő. Az elöljáró kérdésre válaszolva azon meggyőződésének adott hangot, mely szerint ezek a rendezvények már idejüket múlták és nagy valószínűséggel nem elégítenék ki a minőségi szórakozásra vágyók igényeit.

„Több visszajelzés érkezett arra vonatkozóan, hogy a nagykárolyiak örültek annak, hogy tavaly elmaradt a városnapi rendezvénysorozat. Igaz, vannak, akik hiányolják, de szerintem azt mindenki beláthatja, hogy arra a balkáni kavalkádra nincs szükség a felújított városközpontban. Azt szeretném elérni, hogy Nagykároly a nyugati stílusú kulturális programokhoz közelítsen, ne pedig a balkánihoz. Véleményem szerint ez kell legyen a cél. Természetesen nem kívánom egyedül meghozni ezt a döntést. A tanács elé terjesztem a kérdést idén is, és bízom benne, hogy most is megtisztelnek támogatásukkal ebben a kérdésben” — foglalta össze Kovács.

Két rendezvénysorozat is lebonyolításra kerül idén Nagykárolyban. A kulturális igazgatóság munkatársai már javában szervezik a Villa Karul Középkori Fesztivált, illetve az AugustFest nevű rendezvényt. A szervezők elképzelései szerint mindkét esemény a minőségi szórakoztatást szolgálja, ugyanakkor a programok széles palettáját kínálja majd.

Kovács elmondta, a Villa Karult a Nyírbátorban hatalmas érdeklődés mellett zajló Szárnyas Sárkány Fesztiválhoz szeretnék hasonlatossá tenni. „Mind hangulatában, mind mondanivalójában ez a fesztivál áll a legközelebb ahhoz, amit szeretnénk” — hangsúlyozta ki. A Villa Karul idei kiadását július 18–19-én tartják, a Károlyi-kastély parkjában. S bár az idei rendezvény programjai sok átfedést mutatnak a korábbi évekéivel, elmondható, hogy most szélesebb kínálattal várják a gyermekeket: bábszínház és a hagyományőrző egyesületek (Borókagyökér, Aranykapu) bevonásával szeretnének tartalmas kikapcsolódási lehetőséget nyújtani gyermekeknek, szüleiknek. A Villa Karul programja a napokon belül esedékes tanácsülést követően válik véglegessé, hasonlóan az AugustFest programjához.

Tőtős Tímea