Olyan tanítónőkkel beszélgettem, akik otthon feleségek és anyák. Az volt a téma, ebben a rohanó világban, hogyan lehetne úgy beosztani az időt, hogy az ne menjen a hivatásnak tekintett munka, de a család rovására sem. Valamennyien azt hangoztatták, hogy alig marad idejük együtt lenni a családdal, ezen belül kettesben a párjukkal és természetesen együtt a gyerekkel, a gyerekekkel. Ez ma már luxusnak számít, pedig gyakorisága fokozná a család összetartozás-élményét, az egymás iránti türelmet, odafigyelést, a gyerek, gyerekek biztonságérzetét és fejlődését. Sokakat foglalkoztató kérdés: meg lehet-e találni az egyensúlyt a munka és családi élet között? A beszélgetésbe bekapcsolódó tanítónők elmondták, hogy gyakran érzik magukat stresszesnek, fáradtnak, túlhajszoltnak és kevés minőségi időt tudnak együtt tölteni a gyermekkel, gyerekekkel, párjukkal, a hobbi gyakran szóba se jöhet. Véleményük szerint a pedagógusoknak nem kellene ilyen jellegű problémáik legyenek, mert szakemberek elég nagy gyakorisággal teszik szóvá, hogy a pedagógusi és a szülői példától függ a gyerek fejlődése, további élete. Ezért lenne fontos összeegyeztetni a családdal töltött időt a munkával. Ez valóban fontos lenne, meg is lehetne valósítani, ha egyformán fontos lenne a munkaadó és a munkavállaló számára. A beszélgetők közül valaki megjegyezte, hogy a legfontosabb a munkaadó számára kellene hogy legyen, mert egy elégedett, jókedvű alkalmazottal sokkal több eredményt lehet elérni, mint egy életunttal. Mások úgy vélik, hogy nagyon sokan maguk okozzák a túlhajszoltságot, mert sokat vállalnak és a szabadidejüket is felesleges dolgokkal töltik el a kor kihívásaira válaszolva. A túlzott, gyakran elérhetetlen célok utáni futkosás kihat a szülők hangulatára (a pedagógus szülőkére is), ami hatással van a gyerekre, gyerekekre is. Ma már társadalmi problémává kezd válni, hogy a családtagok sem érik el egymást érzelmileg. Egy bizonyos idő után a gyerekben, gyerekekben is megjelenik a szorongás, a befelé fordulás, az elszigeteltség, az ingerültség, ami a minőségi idő leszűküléséhez vagy akár a megszűnéséhez vezet. Sokat lehetne beszélgetni, vitatkozni erről a témáról, de semmiképp sem lehet receptszerű következtetést levonni, hogy mit kellene tenni ahhoz, hogy az embereknek munka után legyen lehetőségük élni.

Elek György