Jutalmazta a világbajnoki pontszerző helyet a Sport- és Ifjúsági Minisztérium.
Vida Ármin karatékát és Magos Róbertet, a Szatmár Megyei Karate Egyesület elnökét is díjazta a szatmári származású Ioana Bran sport- és ifjúsági miniszter.
A Samuraiul SK lázári szekciójának a sportolója tavaly szeptemberben vett részt a Karate Világszövetség (WKF) által Bukarestben rendezett goju ryu világbajnokságon, és az ifik –76 kilogrammos kumite versenyszámában járt közel az éremszerzéshez. Élete első vb-szereplése az ötödik helyet hozta Árminnak.
A lázári srác a román nemzeti válogatott sportolójaként vett részt a vb-n, ahol 31 ország 924 sportolója küzdött meg, a sportminisztérium pedig most jutalmazta a pontozó karatékákat.
„A kitartó munka meghozta gyümölcsét” — fogalmazott Magos Róbert, aki egyben a Samuraiul SK edzője is. Ármin felkészítésében részt vett még Filer Iván és Anzik Arnold is. Magos szerint a szakvezetés azon dolgozik, hogy a tehetséges karatéka közeljövőben egy éremmel térjen haza a vb-ről. „Tudom, hogy eljön neki is az idő, hogy dobogón fog állni. Ehhez viszont folytatnia kell azt a munkát, amit lelkiismeretesen elkezdett” — mondta korábban Magos.
Pesek Attila