A férfi kézilabda felkészülési tornán 31–29 arányban kapott ki a Szatmárnémeti VSK a Nagyváradi VSK-tól.
Két góllal kapott ki a Szatmárnémeti VSK férfi kézilabdacsapata a Nagyváradi VSK együttesétől, az Ady Endre utcai sportteremben zajló felkészülési torna első találkozóján.
Nicolae Istrate edző legénysége egy kicsit pontosabb játékkal akár a győzelmet is megszerezhette volna, azonban a négy újonccal felálló „piros–fehérek” rengeteg hibával játszottak. Leordean jóformán még a csapattársait sem ismeri, csak csütörtöktől készül a szatmári együttesnél. Kollégái nem is nagyon keresték a jobbszélsőt a pályán, ritkán passzoltak neki. A Szatmárnémeti VSK legjobbja egyébként a kapus Pogyină volt, aki egy hetest is védett. Az első számú hálóőrként tartott Cioroiu azonban egyáltalán nem nyújtott biztonságot a kapuba, majdnem minden váradi kapura dobás gólt jelentett. A Szatmárnémeti LPS-nél nevelkedett Pogyinával a kapuban azonban a VSK játéka is megváltozott, és az első félidőben többször vezetést szerzett a házigazda együttes. Előbb a 14. percben volt 9–8-as állás, majd a 22. percben 14–13, a 25. percben pedig 15–14. A szünetig mégis két gól előnyt gyűjtött be a vendég bihari együttes (16–18), amit fordulás után kilenc perc alatt megduplázott (19–23). A szatmári legények többször megpróbálkoztak a felzárkózással, azonban a pontatlan támadások, kihagyott hétméteresek és rossz passzok miatt ez kevésbé volt sikeres. A végén maradt a kétgólos nagyváradi siker, szombaton 9.30 órától pedig a Nagybányai Minaur HC lesz az ellenfél, 15 órától pedig a Nyíregyháza–Nyír–Komplett ellen mérkőzik a VSK.
Felkészülési mérkőzés
Szatmárnémeti VSK – Nagyváradi VSK 29–31 (16–18).
Szatmárnémeti: Cioroiu 2 védés, Pogyină 12 védés (ebből 1 hétméteres) – Albu 1 gól, Oşvat 5, Mureşan 4, Cuceu, Varga, Chira 10, Morar 1, Mateş 2, Santeiu 2, Rogoz 3, Leordean 1, Tătar.
Szombati program
Szatmárnémeti – Nagybányai Minaur HC (9.30 óra)
Nyíregyháza–Nyír–Komplett – Nagyvárad (11.15 óra)
Szatmárnémeti – Nyíregyháza (15 óra)
Nagybánya – Nagyvárad (16.45 óra).