Az áldozat alig pár nappal korábban került elhelyezésre a nagykárolyi otthonban, s az egyik ápolónak mesélte el, hogy az intézmény karbantartójaként dolgozó I. B. leszólította az utcán, arra kényszerítette, hogy beüljön a kocsijába, majd kivitte a Szőlőskertben lévő kisházába, ahol megerőszakolta. Az áldozat ezt követően az otthon vezetőjének is elmesélte a vele történteket, majd vizsgálat és nyomozás kezdődött az ügyben — bár e procedurális eljárásnak is voltak vaskos furcsaságai, például az áldozat meghallgatása öt órán keresztül tartott, este 20 és éjjel 1 óra között, vallomását „technnikai okok miatt” nem rögzítették audiovizuális formában, és sem pszichológus, sem pszichiáter nem volt jelen a súlyosan fogyatékos lány kihallgatásakor. Közben I. B. is elismerte, hogy szexuális kapcsolatot létesített a lánnyal, de állítása szerint szó sem volt erőszakról, minden az áldozat (egy 8 éves értelmi és érzelmi szintjén lévő, bipoláris zavaros, koncentrálási és egyéb gondokkal küszködő lány) beleegyezésével történt. A férfit a taláros testület három évvel az események után ítélte el, ő azonban be is nyújtotta fellebbezését az ítélet ellen — egyébként korábban volt munkahelyét, a megyei szociális és gyermekvédelmi felügyelőséget is beperelte azonnali elbocsátása miatt, mert elmondása szerint „érzelmi nyomás hatására” íratták vele alá a felmondólevelét, a bíróság azonban megalapozatlannak ítélte, és elutasította I. B. keresetét.