Mindenre idő kell. Arra is, hogy a nő nő lehessen. Ezt nőtől hallottam. Majd megkérdeztem: mi az, hogy nő? És elkezdte sorolni. Más nők mást soroltak. Elfogadtam, hogy a nők sokfélék, sokszínűek. Célszerűen harcosak, önmegvalósítók, önállóságra törekvők; egyeseket az ész, másokat az érzelem irányít; tudnak igent és nemet mondani; egyesek nagykanállal eszik az életet, legfontosabb számukra az öröm, kiválnak a tömegből, nem félnek a kihívásoktól, míg mások mindig háttérben vannak: jó feleségek, jó anyák.

Mindenre idő kell. Arra is, hogy a nők megérjenek. A későn érők sokat veszítenek. Lehet mindent. Fiatalkorban az egészség, a szépség megőrzése a cél. Negyven felett már valami érzelmi többlet. Az, aki addig a szabadságra vágyott, most a magány elől a kötődésekbe menekül. A test és a lélek egységére. A legtöbb negyven feletti magányos nő korábban partnerre és családra vágyott. A prioritások készítésekor az önmegvalósítást tartotta fontosabbnak, később már nem sikerült kialakítania a párkapcsolatot.

Mindenre idő kell. Különböző médiareklámok hatására a modern nő sok mindent kipróbál. Például konyhatündérré változni. Eddig nem volt az, de ez a divat, csak később ismeri fel, hogy ez egy önként vállalt pluszteher. Nagyon sok nő partnert cserél, mert minőségi életre vágyik. Mivel nem tudja mi az, a vágy vágy marad. A partner talán marad a régi (de akkor sem az igazi), vagy jön a kényszerönállóság (de az sem az igazi).

Mindenre idő kell. Sokan sokfélék vagyunk, de valójában mindenki arra törekszik, hogy megvalósítsa önmagát a hivatásában és boldog családban éljen.

Gondolunk-e még arra, hogy miért ünnepelünk nőnapot? Az, hogy a nők sokáig elnyomottak voltak, az a férfiak hibája. Az, hogy a nők ma túllépik a határokat, amiatt van, mert a szabadság mindenkit elvakít.

Egy idő után minden nőben felvetődik a kérdés: mennyire tudnak ők nőként érezni? A nőiesség minden nőben ott lapul, csak elő kell varázsolni. Ki az, aki erre a varázslatra képes? A férfi? Ő kellene hogy legyen. Vagy ki más? Amennyiben vannak még férfiak, akik képesek rá és be is akarják tölteni ezt a feladatot. Ez a varázslat csak akkor működik, ha a varázsige kimondása előtt a nő és a férfi együtt döntik el, hogy mit akarnak. Ameddig nincs közös döntés, addig nem következik be a varázslat. A nőiességet csak abból a nőből lehet elővarázsolni, aki tudja, hol a határ a munka, a hobbi és a karrier útján. És a próbálkozásokban, hogy a legszebbnek tűnjön. A nőiességet csak az a férfi tudja elővarázsolni a nőből, aki a nőt nem csak egyenjogúnak, hanem társnak tekinti. Sem a férfi, sem a nő nem vágyhat többre, mint amennyit társa megadhat számára. Aki többre vágyik, az hiú álmot kerget, és nem képes a varázslatra. El kellene gondolkodni, hogy a mindennapi élet nehézségein mennyire könnyít az, ha két ember tud szépet és jót nyújtani egymásnak. És azon, hogy meddig tud fényes lenni az, amit egymásnak nyújtanak. Az emberek nagy része abban téved, hogy gyakran túlságosan előre tekint, keveset foglalkozik a jelennel, egy idő után pedig azt tapasztalja, hogy az élete nagy része üres, kihasználatlan múltból áll. És most — a nőnapon — gondolkozzunk el, mi a fontos: az alkalmi csoki, rózsa vagy az állandó egymásra figyelés?

Elek György