Az adományként felajánlott búzából 25 tonna liszt készült, ennek egy része a megye református gyülekezeteihez került kenyér formájában úrvacsoraosztáshoz, 10 tonna lisztet viszont a Máltai Szeretetszolgálat szatmárnémeti fiókjának adományoztak. A civil szervezet képviselői juttatják majd el kedvezményezettjeikhez az ebből készült kenyeret. További nagy mennyiségű liszt kerül majd Böjte Csaba Szent Ferenc Alapítványához, illetve más szervezetekhez.
Pénteken, szeptember 4-én Fodor István falugazdász, mezőgazdasági mérnök adott át több mint fél tonna lisztet a szeretetszolgálatnak, amely annak raktárába került. Így már több mint három tonna vár felhasználásra, és további hét tonna érkezik még hamarosan a jótékonysági szervezethez.
A Máltai Szeretetszolgálat szatmári szervezeténél hétköznaponként nagyjából nyolcvan gyermek ebédel és tanul délutánonként, illetve vesznek részt rekreációs programokon és kapnak vallásos nevelést. Nekik és családjuknak jut majd kenyér, pogácsa, péksütemény — ami az adománylisztből készül. A szeretetszolgálat önkéntesei hátrányos helyzetű családokat és magányos időseket is látogatnak rendszeresen, természetesen ők is kapnak a frissen sült kenyérből, mint ahogy a hajléktalanszállón menedéket keresők is. Oda ugyanis hetente egyszer visznek meleg ebédet az önkéntesek, amihez a friss kenyér most szintén biztosítva van.
„A lisztből kenyér és egyéb péksütemények fognak készülni, amelyeket a saját programjainkon és partnerségi programok révén juttatunk el a rászorulókhoz. Köszönjük a falugazdászoknak, hogy idén is gondoltak ránk és segítik a hatékony működésünket” — mondja Gyenes Kincső szociális munkás, a szervezet ifjúsági vezetője.
„Idén rekordot döntött a gyűjtés, résztvevőkből és adományból is jóval több lett, mint az előző évben. A gazdák nagylelkűen adakoztak a rászorulók segítésére, én pedig csak remélni tudom, hogy a következő évben még sikeresebb lesz Szatmár megyében és a Partiumban a Magyarok Kenyere kezdeményezés” — fűzi hozzá Magyar Lóránd, a Partiumi Falugazdász Hálózat koordinátora.
Fotó: Czinzel László