Belföld

Minden nemzetközit kódol az MTVA

2016.07.07 - 09:00

Hetek óta nem lehet nézni az M4 Sport adásait, a nap 24 órájában kódolva van a magyar sportcsatorna. Turos szerint az MTVA az egyetlen, amely betartja a nemzetközi közvetítésekre vonatkozó szabályokat, Suta szerint az M4 Sport marad a szolgáltatási csomagban.

Talán már túlzásba viszi a műsorainak a kódolását a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a határon túl élő magyarok már a Európa Liga-selejtezőinek a mérkőzéseit sem nézhetik a M4 Sport csatornán. Ugyanakkor sok olvasónk jelezte, hogy nem sporttal kapcsolatos hírblokkokat is kódolnak az M1 vagy a Duna Tv csatornán.

Dr. Csermák Zoltánhoz, az MTVA kiemelt szerkesztőjéhez, a nemzetiségi és külhoni főszerkesztőség tagjához fordultunk kérdéseinkkel, aki néhány nap után továbbította a Szatmári Friss Újságnak az MTVA sajtóosztálya válaszait. „Az M4 csatorna kizárólag az adott esemény nemzetközi szerződéseinek értelmében tudja közvetíteni a nemzetközi sporteseményeket. Ugyanez vonatkozik a többi csatornánkra is, amikor azokon (is) nemzetközi sporteseményt közvetítünk” — olvasható a szerkesztőségünknek küldött közleményben. „Tehát hiába magyar vonatkozásúak egyes meccsek, a jogok tulajdonosai külföldiek, akik ezeket a jogokat csak az adott ország — jelesül: Magyarország — területére értékesítik. Ugyanezek a jogok vonatkoznak az on-line (m4.hu) adásaira is, illetve a többi csatornánkon (M1, M2, Duna, Duna World) adásba kerülő sporthírekre és sportösszefoglalókra is.

A külföldi jogtulajdonosok a tulajdonukat képező sporteseményeket az elérhető legmagasabb bevétel érdekében országonként értékesítik azzal a kitétellel, hogy az adott ország vásárlója csak az ország határán belül szolgáltathat, ezzel biztosítva a külföldi jogtulajdonosok számára, hogy teljes áron tudják értékesíteni a jogokat más-más, akár szomszédos országokban is.”

Ezek után óhatatlanul felmerül a kérdés: milyen bevételekre számíthatnak a külföldi jogtulajdonosok a kazahi Aktobe és az MTK, a moldovai Zaria Bălți és a Videoton vagy a San Marino-i La Fiorita és a Debreceni VSC meccsek közvetítéséből.

A közlemény szerint a román fél oldalán „pattog a labda”. „Fontosnak tartjuk elmondani, hogy mi minden követ megmozgattunk, az UEFA-nál elértük, hogy ők végül engedélyezték volna a határokon átnyúló sugárzást, amennyiben a szomszédos országok is partnerek ebben, azonban végül sem a román, sem a szlovák fél nem engedélyezte a magyar közmédiának, hogy magyar nyelven, blokkolás nélkül sugározhasson a határokon túlra (…) A magyar közmédia és Magyarország kormánya mindent elkövet annak érdekében, hogy a határainkon túl is nézhetőek legyenek a legfontosabb magyar érdekeltségű sportesemények. Így sikerült megszerezni a következő 5 olimpiára azt a jogot a Discovery-től, hogy a Kárpát-medence területére is közvetíthetjük az eseményeket.”

Korán kódolnak

Azzal kapcsolatban, hogy a közéleti híradások idején miért kódolják az M1 műsorát, azt válaszolta az MTVA: „A műszaki megoldás tulajdonságaiból adódik, hogy egy műsor néha az azt megelőző műsorok elejét/végét is kódolni kell, vagyis egy egy műsor elején, illetve végén be kell kapcsolni a kódolást. A jövőben törekszünk arra, hogy ez lehetőleg minél közelebb kerüljön a kódolandó műsorszám elejéhez, illetve végéhez.”

Vajon miért?

Szemet szúr, hogy a német RTL Televison csatornán zavartalanul lehet nézni a Forma–1 közvetítéseit, a szlovák STV-n az Európa-bajnokság meccseit, a magyar RTL II csatornán pedig az Európa Liga előző idényének a találkozói is láthatók voltak. Talán mindez összefüggésbe hozható azzal, hogy a Forma–1 és az Eb közvetítési jogait birtokló Telekom Romania egy németországi cégcsoporthoz tartozik, a romániai igazgató pedig az idei év elejétől a szlovák Miroslav Majoros…

Turos Lóránd, az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) magyar tagja kérdésünkre elmondta, hogy az MTVA az egyetlen a piacon, amely betartja a nemzetközi közvetítések szabályait. „Nagyon jól ismerem ezt a problémát, és tudom, hogy az MTVA nem önszántából kódolja az adóit. Bármilyen sportesemény közvetítését szervezői, közvetítési jog véd. Ha egyik ország exkluzív jogot vásárol, akkor egy magas nézettségre és bevételre számít. Az utóbbi években lettek figyelmesebbek ezekre. A német és a szlovák adó nem tartja be az előírásokat” — mondta Turos, aki szerint európai uniós viszonylatban kellene szabályozni ezt a kérdést, de bizonyára hosszadalmas procedúra lenne, és az sem biztos, hogy eredményre vezetne. Szerinte az egyik megoldás lenne, hogy ne országra, hanem nyelvterületre lehessen közvetítési jogokat vásárolni. Ennek viszont az lehet az akadálya, hogy sokkal befolyásosabb országok televíziós társaságai is közbeszólnak majd.

Marad így

Az M4-en a nap 24 órájában ez a felirat látható a tévé képernyőjén: „Szerzői jogi korlátozás miatt jelenlegi műsorunk kizárólag Magyarország területén látható.” A fentebbiek ismeretében azt felételezzük, hogy az M4 Sport egész nap kizárólag nemzetközi vagy az Eb-hez kapcsolódó eseményeket közvetít. Feltettük a kérdést Suta Jánosnak, hogy nem lenne-e szerencsés az M4-et egy nézhető adóval kicserélni? De az RCS&RDS kábelszolgálató szatmári részlegvezetője nemleges választ adott.

Turos szerint ezt az ügyet kisebbségijog-sértési síkra sem lehet terelni, mivel a törvény nem vonatkozik ilyen esetekre. Így az erdélyi magyarság ki van téve az üzleti érdekeket követő multinacionális vállalatok kénye-kedvének, vagy az ennél is jobb megoldást lehet választani: kapcsoljuk ki a tévét, és menjünk mi sportolni.

Pesek Attila