Nagykároly

Minden magyar ünnepe: március 15.

2015.03.14 - 12:48

A magyarországi művelődési élet három ismert személyisége — Kudlik Júlia, Szvorák Katalin és Szörényi Levente — lépett fel a Károlyi-kastélyban tartott tegnapi műsor keretében.

„Nagykároly — a város, mely nem enged a ’48-ból” — ezt a címet viselte az a műsor, melynek keretében Nagykárolyban vendégül láthatták Kudlik Júliát, a Magyar Televízió Örökös Tagját, Szvorák Katalin Kossuth-díjas énekművészt, valamint Szörényi Levente Kossuth-díjas zeneszerzőt.

A bő egyórás műsor a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd egymást váltották a prózai, illetve az énekes részek. Kudlik Júlia, a Magyar Televízió legendás műsorvezetője a tőle megszokott módon végigvezette hallgatóságát Nagykároly történelmi állomásain, külön kiemelve azoknak a személyeknek a neveit, akik nemzetünk történelmébe meghatározó módon írták be nevüket. Hasonló tematikájú volt Szörényi Levente zeneszerző előadása is. A két előadó igyekezett kihangsúlyozni: Nagykároly fontos hely, fontos város, ahol még Petőfi is megkapta azt a lendületet, mely a forradalom lángját tovább szította benne. Ezt a tüzet, ezt a lángot a mai nagykárolyiaknak is tovább kell éltetniük, hisz fontos az egyház, az iskola, az anyanyelv, a magyarságtudat s az is fontos, hogy tudjuk: helytállnunk, megmaradnunk — elődeink iránti tiszteletből is — kötelességünk. A két előadó szavait tették még hangsúlyosabbá a Szvorák Katalin által megszólaltatott dalok. A műsor végén a közönség vastapssal ünnepelte a fellépőket.

A nemzeti ünnepünk alkalmából szervezett március 15-i ünnepségek vasárnap tovább folytatódnak: 16 órától, Petőfi Sándor mellszobra előtt a Kaffka Margit Művelődési Társaság szervezésében koszorúzásra kerül sor, 17 órától pedig a Károlyi-kastély lovagtermében ünnepi előadást tekinthet meg a közönség.

Tőtős Tímea