Országszerte lezárult az iskolaigazgatói versenyvizsgák és kinevezések körül kialakult zavarosnak tűnő história. Hétfőtől, minden oktatási intézmény zavartalanul kezdheti az új szemesztert.
Végre lezártnak tekinthető az ősz óta tartó olykor már-már átláthatatlanná vált iskolaigazgatói versenyvizsgák ügye. Minden tanintézmény élére igazgató és aligazgató került, így a második szemeszterben nem fogják zavarni az oktatást az adminisztratív teendők, például az átszervezések, és személycserék.
Országszerte a magyar tannyelvű tanintézetek körében nagy arányban vannak azok az igazgatók, akik sikeresen versenyvizsgáztak, így négy évig fogják betölteni a vezetői tisztséget, viszont több helyen előfordult, hogy a mintegy kényszerből ideiglenesen kinevezett igazgatók lemondtak, miután az új oktatási miniszter módosította a vonatkozó módszertant. Szatmár megyében összesen 27 kinevezett igazgató és aligazgató járt el így, visszaadva a tisztséget annak, aki korábban, akár több éven át vezette az adott intézményt – tudtuk meg Călin Durla szatmár megyei főtanfelügyelőtől. A kényszerből kinevezett pedagógusok többsége azért mondott le, mert úgy gondolták: a korábbi igazgatók sokkal nagyobb tapasztalattal rendelkeztek.
Durla azt is megerősítette, hogy a megyében egyetlen intézmény sem maradt vezető nélkül, így a tanév második szemeszterét Szatmár megyében is zökkenőmentesen kezdhetik meg az iskolák.
A főtanfelügyelő azt is elmondta, hogy az oktatási tárca tervei szerint augusztusban újabb országos versenyvizsgára kerül sor, így szeptemberben elvileg minden iskola sikeresen vizsgázott vezetőkkel kezdené meg a tanévet. Viszont a nyári versenyvizsgákig minden ideiglenesen kinevezett igazgató helye biztonságban van.
Amúgy Szatmár megyében az ősszel meghirdetett 178 igazgatói és aligazgatói állásból összesen 106 helyet tudtak elfoglalni a versenyvizsgázók, míg 72 állást, 47 igazgatói és 25 aligazgatói pozíciót egy ideiglenesen kinevezett személy, vagy az állást korábban betöltő személy foglalt el.
Bajnai Botond