Jegyzet

Minden intelligenciafüggő

2020.02.18 - 17:07

Még nem lehet tudni, hogy mikor lesz a helyhatósági választás, mint ahogy azt sem tudjuk, hogy az egy- vagy kétfordulós lesz-e. Nincs eldöntve véglegesen, hogy lesz-e előrehozott parlamenti választás, az viszont tény, hogy egyre jobban fokozódik a kampányhangulat. Mint ilyenkor szokás, a mélyből előkerülnek eddig téli álmukat alvó, sokszor jelentéktelen politikai pártok, az is gyakori, hogy új pártok alakulnak, de a leggyakoribb az, hogy ismert vagy teljesen ismeretlen személyek jelzik, hogy valamilyen szinten ők is jelöltetik magukat. Ez így természetes, hiszen egy demokratikus elvekre épülő és demokratikus elvek alapján működő társadalomban mindenkinek joga van megmérettetni magát, hogy kisebb vagy nagyobb közösségeket képviseljen. Mindenkinek joga van bírálni azokat, akik eddig gyakorolták a hatalmat, és joga van új alternatívákat felmutatni, meggyőzni embereket, hogy ő majd megmutatja, hogyan kell képviselni a közösségek érdekeit, hogy azok elérjék a céljaikat. A probléma az, hogy gyakran olyan emberek akarnak többet tenni a jelenleg hatalmon lévőknél, akik erre alkalmatlanok, nem rendelkeznek a szükséges politikai és közigazgatási ismeretekkel. Megdöbbenve szerzünk tudomást arról, hogy egyik-másik településen kiket használnak fel egyes politikusok helyi szervezetek megalakítására, és kik vállalnak el olyan megbízatásokat, amelyek tapasztalt és felkészült politikusok számára is nagy kihívást jelentenének. Sajnos a választópolgárok jelentős része még mindig befolyásolható, félrevezethető, átverhető… Mert — ahogy mondani szokás — minden, ami az emberek életében megtörténik, intelligencia kérdése, minden intelligenciafüggő. A velünk született hajlam és az életünk során szerzett ismeretek — tudás és érzésvilág — határozzák meg mindennapjainkat, egyéni és közösségi életünket, környezetünkre gyakorolt hatásunkat. A tudásunk és érzésvilágunk szintje határozza meg viselkedési formánkat, ettől függ az önmagunkhoz és a világhoz való hozzáállásunk. Akinek nem rendezett az egyéni élete, annak a közösségi élete is ingatag. Az egyre nagyobb teret hódító liberalizmus sokszor vitát kavar az értékek meghatározásakor az intelligencia mércéjének a megjelölésében. Ennek pedig hatása van a politikára és a közéletre is. Elég sokszor tapasztaljuk, hogy rangsorolásokon és választásokon nem mindig a tudással, tapasztalattal és fejlett érzelmi képességekkel rendelkezők lesznek a győztesek. Ennek következtében a kinevezett pozíciókba sem a legalkalmasabb személyek kerülnek.

Választásokra készülünk. Sikerülni fog olyan személyeket döntéshozói pozíciókba emelni, akik alkalmasak lesznek elvégezni a feladatukat, vagy tovább fog növekedni a káosz, a fejetlenség? A választások célja mellőzni azokat, akiknek a munkájával elégedetlenek vagyunk, de semmiképpen sem az, hogy még alkalmatlanabbakat ültessünk a helyükre.

Elek György