Egyetlen hátránya van: csak három hónapig tart.
Szerényen a világ legjobb állásaként hirdeti a Tennessee-állambeli THIRDHOME cég azt a pozíciót, amelyre március 30-áig lehet jelentkezni.
Amit ajánlanak:
három hónap utazgatás a világ legszebb helyeire,
szállás luxusnyaralókban (ez egyébként a cég profilja),
az útiköltségen felül havi 10 ezer dolláros fizetés – három hónapon át.
Mit kell ezért cserébe tennie a szerencsés nyertesnek, akit végül kiválasztanak a jelentkezők közül: utazgatni, az élményeket blogbejegyzések és videók formájában megörökíteni.
Fontos, hogy a pályázó szeresse a luxust, gyakorlott utazó legyen, és a legfontosabb, hogy értsen a közösségi médiához és rendelkezzék remek íráskészséggel, azaz tudjon történeteket mesélni, és valóban kedvet csináljon a luxusnyaralókhoz (mint említettük, ezzel foglalkozik a cég). A jelentkezőnek három hónapon (nyár végétől ősz végéig) át folyamatosan rendelkezésre kell állnia (merthogy sokat kell utazgatni). Az út során egyszer fogadhat vendéget (ja, háziállatot nem vihet), de a meghívott fél útiköltségét a cég nem fedezi.