Nagykároly

Minden eszközzel segítik a kivitelezést

2015.07.07 - 08:00

Terepszemlét tartott tegnap Nagykárolyban a megye alprefektusa. Altfatter Tamás a várost elkerülő út, illetve a kanalizálási munkálatok ütemtervével kapcsolatban érdeklődött.

Kovács Jenő polgármester, a megszokottól eltérően, inkább pesszimista, semmint optimista a Nagykárolyt elkerülő út munkálatainak befejezésével kapcsolatban. Ebbéli álláspontjának hangot is adott azon az egyeztetésen, melyet a tegnap tartott Altfatter Tamás alprefektussal és a munkálatokat vezető Dan Dobrescuval.

Az elkerülő úttal kapcsolatban állandóan problémák voltak. A kivitelezést évekkel ezelőtt elkezdő cég, nem sokkal a munka beindulása után felszívódott, majd újra versenytárgyalást hirdettek új kivitelező szerződtetése céljából. Ekkor bukkant fel a spanyol érdekszférába tartozó Magenta Kft., melynek képviselői vállalták az elkerülő út hátralévő munkálatainak elvégzését. A befejezés azonban egyre csak tolódik: míg február elején úgy tűnt, július elejéig kész lehetnek, ma már októbert prognosztizálnak lehetséges befejezési időpontként az illetékesek. A késlekedés hátterében leginkább engedélyeztetési, bürokratikus okok rejlenek, állítja a kivitelező cég képviselője. Altfatter Tamás alprefektus határozott kérdésére, miszerint meg vannak-e elégedve a munkálatok kifizetéseinek menetével, Dan Dobrescu részéről az a válasz érkezett, hogy nincs tudomása arról, hogy gond lenne a kifizetésekkel.

A munkálatokkal leginkább a korábbi tervezési hibák, illetve a szükséges engedélyek okán késnek. „A munkatervnek megfelelően haladunk az út kialakításával. Igaz, több esetben hátráltattak minket az időjárási körülmények, de a legnagyobb gondot mégiscsak az engedélyek megszerzése jelenti. Mivel néhány nagyfeszültségű villanyvezeték alatt is elhalad az út, módosítások váltak szükségessé. Így az Electrica Rt.-vel is együtt kell működnünk, hiszen ez az ő érdekeltségük. Azonban ők sem voltak rugalmasak. A fő gond viszont az Országos Útügyi Vállalat (CNADNR) részéről tapasztalható passzivitás. Ők, mint a munka megrendelői, érdektelenségükkel sokkal több akadályt gördítenek elénk, mint bármi más”— hangzott el ez egyeztetésen. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a korábbiaktól eltérően, jóval több terület-kisajátításra kellett sort keríteni, mint ahogy az korábban tervben volt. Emiatt újabb dokumentációkat és tervrajzokat kellett készíttetni, valamint az érintettek kárpótlása sem a megfelelő ütemben zajlott, zajlik.

Felvették a kapcsolatot a Magenta Kft. irányítójával, aki ígéretet tett arra vonatkozólag, hogy két héten belül Nagykárolyba érkezik, s akkor ismételten egyeztetnek, hogy a felmerülő nehézségek, akadályok konkretizálását követően, helyi szinten igyekezzenek megoldást találni a problémákra, mondta el az alprefektus. Alftatter Tamás hozzátette, a prefektúrának kötelessége minden megyebeli város, község működésének segítése, így ebben az esetben is mindent elkövetnek majd, hogy a Nagykároly szempontjából fontos elkerülő út kiépítése még ebben az évben befejeződjön.

A küldöttség helyszíni szemlét is tartott a közel 11 kilométer hosszúságú elkerülő útnál. Végigautózva a nyomvonalon, a helyszínen tájékozódhattak a munkálatok állásáról. Visszatérve Nagykárolyba, Altfatter és Kovács a kanalizálási rendszeren dolgozó cég képviselőivel is egyeztetett. Mint megtudták, a körülményekhez képest rendben haladnak a kivitelezéssel és mindent megtesznek annak érdekében, hogy sikerüljön a vállalt határidőn belül befejezni a munkálatokat.

Tőtős Tímea