Szatmárnémeti

Minden eset külön elbírálás alá esik

Fotó: SZFÚ archívum
2021.09.24 - 09:11
A Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban vannak olyan osztályok, ahol mindenki online tanul, de olyanok is, ahol az osztály egy része jelenléti oktatásban vesz részt, másik része pedig online tanul — tudtuk meg Pataki Enikőtől, a tanintézmény igazgatónőjétől.

A tanév kezdetétől országos viszonylatban az óvodások és iskolások körében 3362, a tanügyi alkalmazottak körében pedig 1192 COVID-19-beteget jegyeztek — közölte szerda este az oktatási minisztérium. A tárca tájékoztatása szerint 2749 óvodai csoportban és iskolai osztályban tértek át a járvány miatt az online oktatásra. Ez 69 301 óvodást és iskolást érint, az összes gyerek 2,36 százalékát, írja az Agerpres. A minisztérium emlékeztet arra, hogy tekintettel a koronavírus legtöbb 14 napos lappangási idejére, az óvodások és az iskolások nem a tanintézetekben, hanem a nyári szünidőben fertőződhettek meg.


Szatmár megyében is egyre több pedagógus és diák koronavírustesztje lesz pozitív, így az érintett óvodai csoportok, iskolai osztályok online oktatásra térnek át, kivéve azokat a diákokat, akik be vannak oltva, vagy kevesebb mint 180 napon belül, de legalább 14 napja átestek a betegségen, hiszen ők továbbra is jelenléti oktatásban vehetnek részt. A megyei vészhelyzeti bizottság szeptember 22-ei határozata alapján a megyében több osztály és óvodai csoport tért át a kettes forgatókönyvre szerdától, mivel a gyerekek és a pedagógusok körében koronavírus-fertőzés ütötte fel a fejét. A jóváhagyott lista szerint a megyeközpontbeli Voinicelul napközi kiscsoportjában a pedagógusok körében van igazolt fertőzéses eset, míg a sárközújlaki normál programú óvoda összevont román, illetve magyar csoportjában a pedagógusok és a kisegítő személyzet körében lett pozitív a koronavírusteszt, így az óvodai csoportok október 5-ig online oktatásban vesznek részt.


A szatmárnémeti Dr. Vasile Lucaciu Általános Iskolában a VIII. A, a Constantin Brâncuşi Általános Iskolában a IV. B, a Bălcescu–Petőfi Általános Iskolában a VIII. B, a Grigore Moisil Általános Iskolában az előkészítő D, az V. B, a VIII. C, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban a XI. D, a Szatmárnémeti Sportlíceumban a XII. B, a Ioan Slavici Főgimnáziumban pedig a XII. D, míg Nagykárolyban a Vasile Lucaciu Általános Iskola VI. A, továbbá a Hiripi Általános Iskola szimultán 3. és 4. osztályos diákjai két hétig a kettes forgatókönyv szerint tanulnak a gyerekek körében igazolt megbetegedés miatt. Már a nyolcadik napon visszatérhetnek a jelenléti oktatáshoz a gyerekek, ha gyorsteszttel végzett vizsgálat során megbizonyosodnak róla, hogy nem fertőzöttek.


Pataki Enikő, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatónője megkeresésünkre elmondta, hogy a gyakorlatban ez úgy működik, hogy ha egy osztályban egy gyereknek pozitív lett a koronavírustesztje — ezt hivatalos helyen kell elvégezzék —, akkor a szülő értesíti az osztályfőnököt, aki beszámol az esetről az iskola vezetőségének. A tanintézmény képviselői tájékoztatják a tanfelügyelőséget és a megyei közegészségügyi hatóságot (DSP) is a pozitív esetről. Ezt követően az egész osztály online oktatásra tér át, kivéve azok a gyerekek, akik be vannak oltva, illetve kevesebb mint 180 napja estek át a betegségen. Azok az osztálytársak, akik nincsenek immunizálva, nem csak online oktatásban vesznek részt, hanem karanténba is kerülnek, tájékoztatott az igazgatónő, aki arra is rávilágított, hogy a Kölcseyben is vannak olyan érintett osztályok, ahol mindenki online tanul, de olyanok is, ahol az osztály egy része jelenléti oktatásban vesz részt, másik része pedig online tanul. „Minden esetet osztályonként kell elbírálni. Ha az egész osztály be lenne oltva, nem lenne ilyen probléma” — fogalmazott Pataki, aki elmondta, hogy ez a forgatókönyv mindannyiszor életbe lép, ahányszor egy osztály egyik tagjának pozitív lesz a koronavírustesztje.


A Kölcsey pedagógusainak körében is van egy-két megbetegedés, azonban mivel a tanári kar 90 százaléka be van oltva vagy kevesebb mint 180 napja átesett a betegségen, nem okozott komolyabb fennakadást az idei tanévben a koronavírus. Amikor egy pedagógus tesztje lesz pozitív, akkor a DSP és az oktatási intézmény külön-külön bírálja el az eseteket. Egyelőre beláthatatlan az oktatás menete, a zavartalan oktatást azzal lehet a legkönnyebben elérni, ha mindenki beoltatja magát, illetve gyerekét is — összegzett Pataki Enikő.


Sógor Beáta

 

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Bölcsődei, napközis és iskolai tanévkezdés Lázáriban

Mintegy félezer gyerek számára kezdődött meg a tanításii év hétfő reggel.
Szatmárnémeti

Jöhet az iskolabútorzat!

Kereskényi Gábor szatmárnémeti polgármester aláírta az iskolák új bútorzattal való felszereléséről szóló szerződést.
Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.